Hírek

2014.12.21. 21:10

700 gombócos töltött káposzta

Dunaújváros - A polgári kezdeményezés remek példája a Római városrészi advent, ahol vasárnap sokaknak szereztek örömet és boldogságot egy tál meleg étellel, ajándékcsomaggal, vagy jó szóval, szeretettel.

Gallai Péter

Az esemény kezdetén Böttger Antal református lelkész, Kovács István görögkatolikus parókus és Braun Ervin baptista lelkész mondott áldást, majd közösen meggyújtották a városrész adventi koszorúján a gyertyát. Ezt követően az összegyűlt adományokat osztották szét a megjelentek között, majd a már illatával messziről odacsábító töltött káposzta is terítékre került, amiből kedvére fogyaszthatott mindenki. Mint kiderült, a felajánlásként kapott ötven kiló húsból és hetven kiló káposztából készült remekmű szakácsa Gál Roland, a körzet önkormányzati képviselője volt, aki tizenkét kukta segítségével előző nap reggel héttől este kilenc készítette két nagy bográcsban az étket.

Braun Ervin gyújtja meg a negyedik gyertyát, mellette jobbra Gál Roland képviselő

- Saját hagyomány alapján dolgoztam, ami sok recept ötvözetéből jött ki. A kondér aljára vastagon vágott szalonna kerül, a rétegek közé karikára vágott hagymát, lisztet és pirospaprikát is teszek - árulta el Gál Roland a készítés fortélyát, s hogy valóban kiváló étellel rukkoltak elő azt nem csak a saját kóstolás támasztotta alá, hanem a tény, hogy pillanatok alatt elfogyott a hétszáz gombócnyi finomság. Többen hálásan köszönték a meleg ételt, de a forró teát és narancsot is szívesen fogadták a jelenlévők az önkéntesektől, akiknek mindenkihez volt egy kedves szava. Mert ki tudja, lehet valakinek ez volt az igazi karácsonya...

Takács Renáta veszi át a töltött káposztát, a gyerekek pedig a Mikulástól az ajándékokat

A polgári kezdeményezés mellett koordinátori szerepet betöltő képviselő a Dunaújvárosi Hírlapnak kiemelte, hogy a sok lakó önzetlen munkája nélkül nem jött volna létre ez a nap, külön is megemlítve Törő Anikót. Gál Roland azt is megköszönte, hogy a városrész felújítását végző vállalkozó erre az ünnepi alkalomra elkészítette a térkövezést az utca elején, hogy ne a sárba kelljen járnia az embereknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!