Hírek

2013.04.03. 20:29

Halügyek: 2015-ben lejárnak a vízkezelési jogok a Dunán

Dunaújváros – Zajlik az új horgászati, halászati törvény vitája a parlamentben és a horgászok egyesületeiben, halászati vállalkozásokban is. Nem lesz könnyű egyezséget teremteni.

Pekarek János

Úgy tűnik, a horgászok szempontjából egy kissé felpuhult a törvényhozók eredeti álláspontja! - mondja Somfai Rezső, a városi Dunaferr Horgászegyesület elnöke. Arra utalva, hogy amikor a parlamentben a közelmúltban nyílt napot rendeztek az új halászati, horgászati törvényről, akkor úgy fogalmaztak, hogy a természetes vizek hasznosításában a jövőben nem a halászoké, hanem a horgászoké, a horgászturizmusé lesz a főszerep.

Ebben nyugati példákat követnénk, jegyzi meg Somfai. Hiszen a természetes vizeken zajló, iparszerű, nagyüzemi halászatból származó halat ma már hazánkban is pótolják a halastavakban mesterségesen tenyésztett halak.

Somfai Rezső. A természetes vizek legyenek a horgászoké, mondják a pecások (Fotó: Vohlmann György)

Az új szemléletmódnak nem kisebb szószólója akadt az év elején egy szakmai kiállításon, mint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Ám később Áder János köztársasági elnök (maga is szenvedélyes horgász) az említett nyílt napon már úgy fogalmazott, hogy nem lát kibékíthetetlen ellentétet a horgászok és a halászok között. Annál inkább a mindkét módszerrel tevékenykedő rabsicok és a tisztességes foglalkozást, hobbit gyakorlók között.

A horgászok álláspontja szerint a természetes élővizeknek is a horgászok kezelésébe kellene kerülniük! - jelenti ki Somfai Rezső, egyszerű példával támasztva alá véleményét: Magyarországon ma 340 ezren horgásznak, és 150 halászvállalkozás dolgozik. (Köztük az egyik az Ercsi Hal Kft., amely a Nagytéténytől Baracsig húzódó dunai vizeket is kezeli.)

A Dunaferr Horgászegyesület elnöke szerint a 2015-ben lejáró vízkezelési jogok megújításakor a horgászegyesületeknek kellene megszerezniük az új jogosítványt.

Ennek érdekében a közelmúltban megalakították a Közép-Dunamenti Horgászegyesületek Szövetségét: egyelőre az adonyi, kulcsi, rácalmási és dunaújvárosi horgászok a tagjai. Most zajlik a tagtoborzás, például Dunavecsén, Szalkszentmártonban is. Nyárig a szabályok szerint el kellene érniük a tíz tagegyesület, ötezer tag statisztikát, mert csak így tudnak kilépni a Fejér Megyei Horgászegyesületek Szövetségéből, és kezdhetnek önálló lobbizásba a vízkezelési jog megszerzése érdekében.

Egyelőre nagyon képlékeny a helyzet, még a halászati, horgászati törvény tervezete is sokat változhat - vázolja a körülményeket Somfai. Aki számos, aprónak tűnő, de mégis jelentős ötlettel próbálja meg feldobni az egykor sokkal élénkebb dunaújvárosi horgászéletet.

A minap sikerrel levizsgáztatták a kikötői öbölben lévő Horgásztanya előtti, százméteres stégüket műszaki szempontból, így további tíz évre megkapták rá a működési engedélyt. Szeretnék elérni, hogy a kikötői öböl lassan teljesen eliszaposodó végét kikotorják. Ezt azonban egyelőre akadályozza a Lebuki-patak torkolatában összehordott iszapon meggyökeresedett, és már erdőként helyrajzi számot kapott füzes, valamint az öböl bonyolult tulajdoni- és kezelési viszonyai. Ám vállalkozót már találtak a munkához, és olyan területet is, ahová befogadnák a kitermelt iszapot.

Új, elektromos csörlőt akarnak felszerelni a Horgásztanyán a csónakok vízrebocsátáshoz, és betonozott haltisztító helyet építenek ki a kifogott halak megpucolásához. A csónakház déli végét pedig parkosítják, filagóriát építenek oda, és a családi, baráti időtöltéshez kulturált napozó, bográcsozó, grillező helyet alakítanak ki, kemencével.

Egyik megélhetésből, a másik nem...

A Magyar Országos Horgász Szövetséghez (MOHOSZ) 1112 horgászegyesület tartozik, mintegy 310 ezer taggal. A rendszeresen horgászjegyet váltókkal együtt már 340 ezren vannak.

Magyarország horgászatra alkalmas vizeinek összterülete 140 ezer hektár. Ebből 31 ezer hektár van a horgászegyesületek, horgászszövetségek kezelésében.

A horgászok évente 7000 tonna halat fognak ki a statisztikák szerint, míg a halászokra évi 2200 tonnányi hal jut.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!