-1°

Pünkösdi örömtáncok – tehetséges fiatal néptáncosokkal

Dunaújváros - Óriási siker volt a régiós gyermek néptánc-találkozó, amely már kezdetnek kinőtte a Munkásművelődési Központot.

Ha egy kis szerencsénk van, akkor ezután minden évben részünk lehet gyerekek önfeledt tánc-elődásaiban így, Pünkösd táján!

A mögöttünk lévő hétvégén a Munkásművelődési Központ (MMK) szervezésében frenetikus sikert aratott az első ilyen összejövetel. Az MMK-ra nyugodtan ki lehetett volna tenni a Megtelt! táblát, és a Városháza téren, valamint az oda (és vissza) vezető úton is sokan kísérték figyelemmel a dunaújvárosi, madocsai, hantosi, adonyi, dunaföldvári gyermek-népitáncosok bemutatóit. Kilenc csoport tizenegy produkcióját láthatták a nézők, közel háromszáz gyerek és a kísérőik vettek részt a programban. Ami nem csak a táncból állt: az MMK udvarán népi fajátszóteret építettek az alkalomra, májusfát állítottak, pünkösdi királyt és királynőt választottak, bográcsban vacsorát főztek mindenkinek.

Mivel már az első alkalommal kinőtte a rendezvény az MMK-t, jövőre a Városháza téren szeretnék megrendezni a Püsnkösdi rózsa gyermek néptánc-bemutatót.


Legolvasottabb

1
Jön az új ezerforintos
2
Találkoztál már Dunaújváros kandúrjával?
3
Programok, rendezvények Dunaújvárosban
4
Nógrádi pár lett Az év párja, ők utazhatnak Tirolba
5
Javában tart a zöld sztk belső bontása
új eredmények
A legkorábbi ismert trópusi bálnafosszíliát azonosították
gazdasági tervek / 2 órája
Lázár: a következő négy évben az ország dinamikus fejlődés előtt áll
Az ország dinamikus fejlődés előtt áll, amely komoly technológiai fejlesztést és bérnyomást, valamint társadalmi változásokat eredményezhet – mondta Lázár János.
Gyász
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik
NAGY JÓZSEF
temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyzetek,
mély fájdalmunkban osztoztak.
A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyánk
BARTHA LÁSZLÓNÉ
(szül.: Brezovszki Márta Gizella)
68 éves korában,
türelemmel viselt hosszú betegség után elhunyt.
Temetése római katolikus szertartás szerint
2018. február 19-én 13 órakor lesz a dunaujvárosi temető ravatalozójában.
A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mert értünk dobogott,
Pihen a kéz, mely értünk dolgozott.
Számunkra te sosem leszel halott,
Örökké élni fogsz, mint a csillagok"

Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy
KOVÁCS ISTVÁNNÉ
(újtelepi lakos)
életének 96. évében
örökre megpihent. Temetése 2018. február 21-én
13 órakor lesz a dunaújvárosi temető ravatalozójában.
A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték
és szerették, hogy
TRAUTMANN ISTVÁN
70 éves korában elhunyt.
Hamvasztás utáni búcsúztatása szűk családi körben történik.
A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy
PÁSZTOR MIHÁLY
életének 82. évében hosszan tartó betegség után elhunyt.
Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. február 23-án 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben.
A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy
HANKÓSZKI ANDRÁSNÉ
86 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2018. február 23-án 11.30-kor lesz a Dunaújvárosi Kegyelet Bt. ravatalozójában.
A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték
és szerették, hogy
CSAPÓ KATALIN
80 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2018. február 20-án 11.30-kor lesz a Dunaújvárosi Kegyelet Bt. rendezvénytermében.
A gyászoló család
"Szememben könnyek, kezemben virág.
Gyertyát gyújtok, égjen a szeretetért,
a Veletek eltöltött minden pillanatért.
Értetek, kiket nagyon szerettem,
értetek hullik mindig könnyem.
Ragyogjon a mécses, ahogy a csillagok,
őrizzék álmotokat hófehér angyalok!"

Soha el nem múló szeretettel emlékezem drága szüleim
MOLNÁR JÁNOSNÉ
halálának 1.
és
MOLNÁR JÁNOS
halálának 15.
évfordulóján
Szerető lányotok: Gyöngyi
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy
SZABÓ ZOLTÁN
(Liszt Ferenc kerti lakos)
92 éves korában elhunyt.
Temetése szűk családi és baráti körben megtörtént.
A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték
és szerették, hogy
KORSOVECZKI GYULA
67 éves korában elhunyt.
Hamvasztás utáni búcsúztatója 2018. február 22-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben.
Kérjük, mindenki egy szál virággal rója le kegyeletét.
A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték
és szerették, hogy
FARKAS JÓZSEF
életének 86. évében elhunyt.
Hamvasztás utáni búcsúztatása
2018. február 21-én
14 óra 30 perckor lesz a római katolikus templom altemplomában.
Kérjük, kegyeletüket
egy szál virággal róják le.
A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték
és szerették, hogy
PESSEI ISTVÁN
Dömös
életének 67. évében elhunyt.
Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. február 21-én 13 órakor lesz a nagyvenyimi temetőben.
A gyászoló család
"Váratlanul, csendesen
Búcsú nélkül ment el,
S itt hagyott egy halk sóhajt,
Ne feledjetek el."

Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték
és szerették, hogy
FARAGÓ LÁSZLÓ
életének 75. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. február 20-án 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben.
A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik
VAJDA BÉLÁNÉ
temetésén részt vettek,
sírjára virágot helyeztek, gyászunkban
bármi módon osztoztak.
A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték
és szerették, hogy
VIRÁG MIHÁLY
életének 92. évében elhunyt.
Hamvasztás utáni búcsúztatása
2018. február 19-én 16 órakor lesz a római katolikus templom altemplomában.
Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le.
A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték
és szerették, hogy
SZABÓ LÁSZLÓNÉ
(szül. Horváth Márta)
a Fonoda Kivarró volt dolgozója

75 éves korában elhunyt. Temetése 2018. február 15-én 15 órakor
lesz a dunaföldvári Fehérvári utcai temetőben.
A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték
és szerették, hogy
NAGY JÓZSEF
(nagyvenyimi lakos)
61 éves korában elhunyt.
Temetése 2018. február 16-án, pénteken 16 órakor lesz a nagyvenyimi temetőben.
A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy
ADORJÁN ISTVÁN
(Sztyopa)
a DDGÁZ volt dolgozója

75 éves korában elhunyt. Temetése 2018. február 16-án 15 órakor
lesz Dunaföldváron
a Fölvégi temetőben.
A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték
és szerették, hogy
RAABE IMRE
88 éves korában elhunyt.
Temetéséről, kérésének megfelelően családja szűk körében gondoskodott.
A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték
és szerették, hogy
VAJDA KÁROLYNÉ
szül. Szabó Erzsébet
87 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2018. február 12-én 11.30-kor lesz a Dunaújvárosi Kegyelet Bt. rendezvénytermében.
A gyászoló család
felemás eredmény / 2 órája
Saját pénzből készült és indult Swaney Elizabeth az olimpián
globális érdek / 2 órája
Nemzetközi szabályozást sürget az internetes hadviselésről az ENSZ-főtitkár
kispálya / 3 órája
Nem hibázott a Steelworkers
Gróf András
Háromszor két pont / 3 órája
Mindhárom NB II-es csapat sikerrel kezdett
Jankó Árpád
idénynyitó / 3 órája
Lábtollasok versenye
A győztest azért megverték / 4 órája
Ausztriában szerepelt a magyar U14-es jégkorong-válogatott