Hírek

2016.12.19. 19:25

Gyertyák fényénél

Dunaújváros - Közös énekléssel, gyertyagyújtással búcsúztak az adventtől a Dunaújvárosi Óvoda Kincskereső Tagóvodájában tegnap délután.

Balla Tibor

Az már egy régi hagyomány az óvoda életében, hogy adventet záró délutánt tartanak az intézményben, de idén egy új elemet is beépítettek a programba.

Egész családok is részt vettek az adventbúcsúztatón. Szabó Lilla, Szabó Letti és Szabó Hanna közösen gyújtották meg a gyertyát Fotó: Zsedrovits Enikő

Kora délután egy órán keresztül minden csoportban kézműves-foglalkozást tartottak. Itt az apró, ügyes kezek - ezúttal szülői segítséggel - papírból kis házikót készítettek, amibe később mécses kerülhetett, de természetesen az angyalfigura sem maradhatott ki. Mindhárom csoportban kis műsorral, gyertyagyújtással, énekszóval zárták az adventi időszakot.

Zárásként a szülők és az összes apróság kivonult az udvarra, hogy együtt énekelje a Kis karácsonyt és más ünnepi éneket. Mindenki kezébe jutott egy szál gyertya, amit meggyújthattak, a frissen készült házikókba is belekerült a mécses, de erre az időre kivitték az adventi koszorút is a négy égő gyertyával.

Ezzel a meghitt és hangulatos délutánnal búcsúztak az adventtől és az évtől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!