Hírek

2017.06.21. 16:05

Gazdag és sokszínű - Mozogtak, nevettek, hogy kizökkenjenek a mindennapokból

DUNAFÖLDVÁR - Versek, dalok, zene és sok nevetéssel kísért játék hangjai töltötték be a múlt szerdán a Horgásztanya környékét. Nem gyermekzsivaj volt ez a festői Kis-Duna partján. Hat nyugdíjasklub tagjai találkoztak a dunaföldvári Őszi Alkony Nyugdíjas Klub meghívására.

Viola Beata

Három megyéből 115 asszony és férfi érkezett. Ki kerékpárral, ki busszal, ki autóval. Jöttek Bölcskéről, Madocsáról, Daruszentmiklósról, Kulcsról, Soltról és persze Dunaföldvárról.

A főszervező a mentálhigiénés szakember, Németh Lajosné Éva klubvezetőként gazdag és sokszínű programot talált ki, hogy megmozgassa, megnevettesse az egybegyűlteket, és kizökkentse őket a mindennapokból.

Mivel a rendezvényt éppen Alois Alzheimer születésnapján tartották, kis tájékoztatót tartott arról a betegségről, amelytől mindannyian félünk, s amelynek megelőzésére, illetve lassítására a gyógyszerek helyett a leleményességre, gondolkodásra épülő játékot és mozgást ajánlva állította össze a napi kínálatot. A csapatoknak verset kellett mondaniuk, aztán énekeltek csataindulót vagy a falujukról szóló tréfás nótát. Kerestek képet a képben, kirakóztak, növényfeladványt oldottak meg, tornáztak és táncoltak. Mert ez igazi buli is volt. A talpalávalót egy faddi zenész, Tausz János szolgáltatta, aki jól érezte a csapat hangulatát. Hol csak aláfestő zenét játszott, hol meg pörgősebbet. Meg is mozdultak a lábak. Többen valóságosan táncra perdültek, volt, aki csak az asztalnál ülve verte a taktust, tapsolta a ritmust. De jókedvű volt mindenki, élvezte a társaságot, a zenét és a természetet.

S persze a vendéglátással, a kínálással is elégedettek lehettek a vendégek, mert csillagos ötösre értékelték. A holtág közelében a fák árnyékában felállított sátrakban ízlésesen megterített asztaloknál költötték el az ebédet. Finom volt a Napsugár Otthonban készült krumplikörettel és savanyúsággal tálalt sült csirkecomb, Medgyesiék somlóija, vagy az egyik klubtag aranyérmes bora. Ettek pogácsát és ribizlit is. Üres kézzel senki sem ment haza, mert aki nem nyert tombolán, az ajándékot kapott.

A földvári nyugdíjasklub rendezvényét meglátogatta két, földvári önkormányzati képviselő, Kiss Lajos Csaba, aki egyébként a horgásztanyát tulajdonló egyesület vezetője, és Lipták Tamás. A támogató szolgálat autója a szállításban állt a rendezvényt szervezők szolgálatára, a művelődési ház az erősítést biztosította. Vajai István az önkormányzattól kapott sátrakat, asztalokat, padokat segített felállítani.

Ezen a helyszínen második alkalommal rendezték a klubtalálkozót. Ide jó visszajönni - mondták a vendégek, látva a kulturált körülményeket, a felújított vizesblokkot, a játszóteret, a szépen rendben tartott, hangulatos Duna-partot.

Valamennyi nyugdíjasklub tagjai - ha nem is tudatosan - de követték a demencia megelőzésének javaslatait: mozogtak, töprengtek, táncoltak, játszottak, nevettek, jól érezték magukat.

A szakember vallja, hogy olyan elfoglaltságra kell az embernek törekedniük, amely növeli az örömérzést, mind az agynak, mind a testnek munkát ad, hogy azok rugalmasságukat megőrizzék. Ez a júniusi program éppen ilyen volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!