Hírek

2009.10.13. 02:29

Fogyókúrán a művészeti oktatás

Ellehetetlenítik az alapfokú művészetoktatást - fogalmaztak az érintett szakmai és szülői szervezetek képviselői, miután szeptember közepén kiderült, a 2010-es költségvetés alapján közel harminc százalékkal kevesebb pénzből gazdálkodhatnak majd az alapfokú művészetoktatást folytató intézmények.

Szabó Szabolcs

- Egyébként gyakran elgondolkozom azon, hogy az effajta kormányzati szándék mögött mi lehet: a szűklátókörűség? A rövid- vagy középtávú fiskális szempontok miatt nem veszik figyelembe azt, milyen jövő vár a mai fiatalságra? - erősítette meg helyben is megfogalmazott véleményét a kórusvezető.

- Jelenleg diákonként és tanévenként 105 ezer forintot kapnak a művészeti, ezen belül egyéni zenei oktatást nyújtó iskolák. Ebből közel ötvenezer forint az állami alapnormatíva, ezen kívül 48 és fél ezer forint érkezik a minősített képzést nyújtó intézményeknek. Plusz van egy 860 milliós pályázati keretösszeg - vázolta fel a jelenlegi finanszírozási modellt Balogh Zoltán, a Sándor Frigyes Zeneiskola igazgatója.

- A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a szülők által fizetett tandíjat egy helyi önkormányzati rendelet szabályozza. Egy biztos, ha így megy át a költségvetés, akkor vagy a szülőknek, vagy a fenntartónak, azaz az önkormányzatnak kell tágabbra nyitni a pénztárcát. Ráadásul alkotmányos aggályok is felmerülnek. Az iskola minden tanév elején szerződést köt a diákkal, mely tartalmazza a tandíj összegét is. E szerződés év közbeni egyoldalú módosítása törvényellenes, és vélhetően az Alkotmánybíróságon sem állná meg a helyét. Márpedig a költségvetési tervezet január 1-jétől adna kevesebb pénzt az intézményeknek. Információim szerint a szakma képviselőinek első körben nem sikerül megállapodnia a kormánnyal, így vélhetően tovább folytatódik a birkózás. Egy ésszerű takarékossági csomagot akár támogatnának is az érintett intézmények, de egy közel harminc százalékos kivonás súlyos helyzetet teremtene - tette hozzá a zeneiskola igazgatója.

- Ha a költségvetésben megfogalmazott kormányzati szándék megvalósul, számos intézmény nehéz helyzetbe kerülhet, és a szülőkre is jóval több anyagi teher hárul majd. Bízunk benne, hogy sikerül megegyezni az érintett tárcával - fogalmazott Kurina Laura, a 220 tanulót padsoraiban tudó Wesley-Da Capo Művészeti Iskola egyik vezetője. Az ügyben megkerestük a város oktatási ügyekért felelős alpolgármesterét, Cserna Gábort is, aki jelezte: nem kíván e kérdéskörben nyilatkozni a DH-nak... A fiskális szigor felülírjaaz oktatás érdekeit? - teszik fel sokan a kérdést

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!