Hírek

2013.03.03. 12:58

Fellélegezhet a város idén - Nullás lett az önkormányzat költségvetése

Dunaújváros - Az elmúlt évi bevételeknek csak a hatvan százalékával számolhat az önkormányzat idén ennek megfelelően alakulnak a kiadásai és csökkentek az ellátandó feladatai is.

Körmendi Erzsébet

Az önkormányzat 2013. évi költségvetési koncepciójában a bevételek ugyan jelentősen alatta maradnak a kiadásoknak, a szakembereknek mégis sikerült nullásra kihozni a mérleget. Nem is tehettek másként, mert meg kellett felelni a törvényi előírásoknak  így  a felhasználásra betervezett pénzmaradvánnyal teremtették meg az egyensúlyt.

A város vezetői nagyjából tizenegy milliárd forintból gazdálkodhatnak idén, ami jóval kevesebb, mint a múlt évi volt. Igaz, a feladatok is alaposan megcsappantak: az iskolákat átvette az állam, a hivataltól pedig a járás vállalt át számot teendőt. Az úgynevezett feladat alapú finanszírozás is újfajta költségvetéstervezet összeállítását követelte meg.

A helyi önkormányzatok normatív támogatást kapnak a hivatal működtetésére, a zöldterület-gazdálkodásra, a közvilágítás, a köztemető és a közutak fenntartására. A feladatfinanszírozás sorába az óvodákkal kapcsolatos köznevelési teendők,  az óvodás és iskolás gyerekek étkeztetése, a szociális és gyermekjóléti feladatok, könyvtári, közművelődési és múzeumi támogatás tartozik. Normatív  támogatásra nagyjából kétmilliárd forintra számíthat idén a város.

Az úgynevezett működési célú támogatások között az önkormányzatoktól átvett források szerepelnek kilencszáz millió forint nagyságrendben. Ennek jelentős részére Rácalmás önkormányzatától számít idén is Dunaújváros, mégpedig a Hankook gumiabroncsgyár iparűzési adójából. A helyi és egyéb adókból további 4 milliárd 683 ezer forint bevételre számít az önkormányzat. Ingatlanértékesítésből 37 millió forint, a DSZSZ Kft. elmaradt befizetéseiből és a DVCSH-s elszámolásból 525 millió 298 ezer forint, osztalékból 542 ezer forint, kölcsönök visszafizetéséből 19 millió 540 ezer forint  gyarapíthatja a városi kasszát.

A kiadások közül a működési számottevő, 4 milliárd 186 millió 569 ezer forintra van tervezve. Hasonló nagyságrendű  4 milliárd 50 millió 143 ezer forint a költségvetési szervek önkormányzati támogatásra.  Segélyezésre 67,9 millió forint használható fel idén a költségvetésből, céltartaléknak 1,1 milliárd forintot, a polgármesteri hivatal kiadásaira 1 milliárd 242 millió 961 ezer forintot szántak.

A  pénzügyi gondokon jelentősen enyhített, hogy az önkormányzat  16 milliárd 682 millió forint  adósságából 10 milliárd 843 millió forintot átvállalt a kormány, hangsúlyozta a közgyűlésen Szepesi Attila gazdasági alpolgármester, aki megköszönte a hivatal dolgozóinak,  a közgyűlés tagjainak, hogy pozitívan állnak hozzá a pénzügyek kezeléséhez. A kilátások biztatók, ugyanis további 4,5 milliárd forint visszatörlesztéséről tárgyalnak a bankokkal, és ha  az egyeztetések sikerrel zárulnak, akkor 1,2 milliárd forintra csökken a város adóssága. Ez óriási előrelépés lenne, ugyanis Dunaújvárosnak végre lehetősége lenne fellélegezni  és fejlesztéseken gondolkodni.

 


Főbb számok

Az önkormányzat  9 milliárd 176 millió 193 ezer forint bevétellel számolhat idén, ennek 83 százaléka a kötelező feladatokra kell. A pénzmaradvány 1 milliárd 903 millió 893 ezer forint, ami a Belügyminisztériumtól decemberben kapott  és külön számlán kezelt támogatásból, kamatbevételekből és tőketörlesztéshez lekötött forrásokból áll. Ezzel komponzálták a szakemberek a bevételek és a 11 milliárd 756 millió 379 ezer forintra rúgó kiadások  különbözetét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!