Hírek

2015.03.18. 16:50

Megfelelő védőeszköz nélkül semmiképp se nézzünk a Napra!

Dunaújváros - Ha kellően óvatosak vagyunk és egy kis szerencsénk is lesz, akkor pénteken ritka dolgot láthatunk!

Pekarek János

Legutóbb 2011. január 4-én volt – azaz lett volna részünk hasonló látványban, mint pénteken délelőtt lesz (remélhetőleg): négy éve azonban köd takarta el a részleges napfogyatkozást Dunaújváros felett, tudtuk meg Romhányi Attila csillagásztól.

Most, bízzunk benne, nagyobb szerencsénk lesz! Pénteken délelőtt 9 óra 38 perc 46,4 másodperctől kezdve a Hold tőlünk nézve a Nap elé nyomul, és 10 óra 47 perc 43,4 másodperckor takarja el annak legnagyobb részét: 57,37 százalékát. Végül nálunk 11 óra 58 perc 37,1 másodpercnél fejeződik be a napfogyatkozás. Ezektől a NASA-tól, az amerikai űrhajózási hivataltól kapott értékektől csak egy-két másodperccel térhetnek el a napfogyatkozás időpontjai városunkban.

A nem mindennapi látvány iránt érdeklődők a Bánki középiskola előtt távcsöves bemutatón vehetnek részt pénteken 9 és 12 óra között, a Dunaújvárosi Amatőr Csillagász Egyesület szervezésében.

Részleges napfogyatkozás egy csillagászati felvételen – ami még sok érdekességet rejt! Fotó: internet

Ez a napfogyatkozás teljes fogyatkozás lesz, azaz van a Föld felszínének egy olyan sávja, ahonnan nézve a Hold teljes egészében eltakarja a Napot. Ez a sáv azonban az Atlanti-óceán fölött húzódik. A hozzánk legközelebb eső szárazföld, ahonnan a teljes fogyatkozás látható, a Feröer-szigeteken van. Minél nyugatabbra megyünk napfogyatkozást nézni, annál nagyobb mértékű fogyatkozást láthatunk.

Nagyon fontos tudnivaló, hogy még a fogyatkozás idején is tilos (!) szabad szemmel a Napba nézni!

Alkalmatlan eszköz a napfogyatkozás megfigyeléséhez a napszemüveg, a kormozott üveg, a a fotografikus neutrálszűrő is! Szűrőként csak ma fémet is tartalmazó felületek alkalmasak, amelyek a láthatatlan káros sugarakat is elnyelik. Jól használható a 12-es ívhegesztő üveglemez.

Huzamosabb ideig még megfelelő szűrővel se nézzük a Napot: szakemberek tanácsa szerint elég 5-10 percenként szemügyre venni a lassú lefolyású jelenséget.

Távcsöves megfigyelésnél csakis gyári készítésű, stabilan rögzített objektívszűrőt használjunk!

Ha 2011-ben tőlünk nem is volt látható a részleges napfogyatkozás, korábban akár egy teljes fogyatkozást is láthatott a városból, akit ez érdekelt. 1999. augusztus 11-én pár perccel fél tizenkettő előtt a Hold tőlünk nézve is teljesen eltakarta a Napot. Magyarországon akkor a Sopron-Tihany-Szeged tengelyen, ötvenöt kilométer széles sávban láthattuk „elfogyni" a napot, néhány percre.

Az ilyesmi Magyarországon meglehetősen ritka: az azelőtti teljes fogyatkozás 1842. július 8-án volt. (Petőfi akkor óvatlannak bizonyult, majdnem meg is vakult a bal szemére...) A következő teljes fogyatkozás hazán felett viszont csak 2081-ben várható.

Bevallom, én 1999-ben Siófokon voltam. Azonban akkora tömeg gyűlt össze a látványra, akkora volt a lökdösődés, hogy egyszerűen hátat fordítottam a fogyatkozásnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!