Hírek

2015.08.31. 17:19

Ez a tanév is elkezdődött - képes összefoglalónk az évnyitókról

Dunaújváros – Több intézményben már augusztus utolsó napjának délutánján megrendezték az idei tanévnyitót.

Pekarek János

Megkérlek, hogy igazodj és légy boldog! – mondta be a mikrofonba augusztus 31-én délután öt óra előtt két perccel Szűcsné dr. Harkó Enikő igazgatóhelyettes a Széchenyi István Gimnázium udvaron. S a diákok így tettek: igazodtak, és megpróbáltak boldognak látszani. Mert bár aligha találni a földkerekségen olyan tanulót, aki örülne a tanévkezdésnek, az kétségtelen, hogy azért örültek: egymásnak, kedves tanáraiknak! A 2015-16-os tanévet egy szavalattal kezdték a diákok, majd a Himnusz eléneklése után Müllerné Ódor Marianna igazgató köszöntötte az iskola gólyáit: azokat az ötödik, illetve kilencedik évfolyamos tanulókat, akik először kezdenek tanévet a nagyhírű gimnáziumban. Számukra a múlt héten sikeres gólyatábort rendeztek, amikor megismerkedhettek az iskolával, magával az épülettel, az intézmény hagyományaival, tanáraival és diák-önkormányzatával. Az épületben egyébként több helyen felújították a parkettát, és új bútorok kerültek több osztályba, s például a kémia-terembe.

Bánkisnak lenni azért jó, mert még a főiskolások is hozzánk járnak így (is) köszöntötték a 10. évfolyamos bánkis tanulók elsős, pontosabban 9. évfolyamos diáktársaikat a Dunaújvárosi SZC Bánki Donát Gimnáziuma és Szakközépiskolája hétfői tanévnyitóján, amelyet akár a történelmi jelzővel is illethetünk, hiszen a 2015/2016-os tanévet már a Dunaújvárosi Főiskola épületeiben kezdi meg a Technikum városrészből beköltöző Bánki.

- Nemcsak elsős diákjaink számára jelent új kezdetet a mai tanévnyitó, hiszen a főiskolával kötött együttműködésnek köszönhetően egy új korszak kezdődött el középiskolánk életében is. Bízom benne, hogy az együttműködés mindkét intézmény számára sikereket hoz majd és modellként szolgálhat majd a jövőben - fogalmazott tanévnyitó beszédében Gyöngyössy Csaba, a Bánki igazgatója.

A Móricz Zsigmond Általános Iskola tanévnyitóján (hétfőn este hatkor) Jakabné Józsa Klára igazgató többek között azzal köszöntötte vakációról visszatért diákjait, hogy úgy látja, a szünet elmúltával természetes szomorkodás mellett mintha tele lennének energiával és bizonyítási vággyal, hogy még jobbak lesznek, mint tavaly! Elmondta: bízik a közel ötven nyolcadikosban, hogy példát fognak mutatni az alsóbb évfolyamok tagjainak tanulásban, versenyzésben, pályaválasztásban is. Külön köszöntötte az elsősöket, remélve, hogy alig várták, csak hogy felvehessék a híres kék kockás inget! Biztosította őket, hogy itt csupa izgalmas és érdekes felfedezés vár rájuk.

A legtöbb oktatási intézmény az első tanítási napon, vagyis ma reggel tartja évnyitóját. Cserna Gábor polgármester az Arany János Általános Iskolában nyitja meg a 2015/16-os tanévet reggel 8 órakor. Valamint reggel 8 órakor lesz a hivatalos megnyitó a Dunaferr Szakközép- és Szakiskolában is.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!