Érmék egy városról, egy korról

Asztalos Andrásné, a helyi Berán Lajos Éremgyűjtő Kör elnöke összeállítja a Dunaújvárosban kiadott érmék jegyzékét, a kiadó, az alkotó, a kivitelező felkutatásával, a méretek és az előállítási eljárások felsorolásával, és az elő-, illetve (ha van) a hátlapon látható ábrák és feliratok felsorolásával: vagyis a teljes certifikációval (igazolással).

Numizmatikai szempontból a könyv háromféle tárggyal foglalkozik: az érmével, mégpedig a vert vagy az öntött érmével, amely lehet egy- vagy kétoldalas; a kitüntetéssel és a jelvénnyel vezet be minket a numizmatika, azaz az éremtan, a történettudománynak a régi pénzekkel és érmékkel foglalkozó segédtudományának szóhasználatába a már régóta nyugdíjas Edit asszony. Ő korábban érmékkel foglalkozó boltot is vezetett: most fiai viszik tovább az üzletet és a tapasztalatot, Dunaújvárosban és Szegeden. Utóbbi város nevével még sűrűn találkozhatunk ebben az írásban: Szeged a magyar érmészet egyik legfőbb központja.

Feltűnt, hogy semmiféle hivatalos kiadvány nem létezik a Dunaújvárosban megjelent érmékről jegyzi meg Edit, félrehallhatatlan roszszallással a hangjában. Márpedig itt nagyon sok érmét adtak ki,a vasmű is és a város is. Éreztem még magamban annyi erőt, hogy összegyűjtsem az 1950 és 2010 között kiadott dunaújvárosi érméket és a leírásukat!

Aki azt gondolja, hogy ehhez nem kell erő, az gondoljon csak arra, hogy Asztalosné szívós levéltári, múzeumi és intézményi kutatómunkával (felkereste például a régi és még elérhető dunaújvárosi vezetőkön kívül az összes helyi iskolát) hatvan vert és százharminc öntött érmét, plakettet, húsz kitüntetést és kilencven jelvényt talált.

A legtöbb gond az 1950 és 1955 közötti érmék behatárolásával volt: akadt bizony, amelyikről még ma sem tudni, ki tervezte, hol készítették.

Ám a legtöbb a Magyar Pénzverő Nemzeti Vállalattól került ki akkoriban, és természetesen a vasmű maga is élen járt az öntött érmék készítésében. De (lásd mint fent!) sok érem készült Szabó Géza ötvös szegedi műhelyében is. Ami pedig a terveket illeti: a legtöbb helyi érmét Cyránski Mária, E. Tóth Ila, Palotás József, Rohonczi István, Rozsnyai Sándor, Vass János és Friedrich Ferenc képzőművészek tervezték. Valóban művészi színvonalon. Nekem, ha ez számít, Palotás József érméi tetszenek a legjobban, függetlenül a művész más alkotásairól szóló véleményemtől.

A kutatás és a munka (Edit sajátkezűleg vitt számítógépre minden adatot) természetesen pénzbe is kerül a fáradság mellett. A város önkormányzata kétszer százezer forinttal, a vasmű hetvenötezer forinttal támogatta a munkát, a Berán Lajos Éremgyűjtő Kör tagjai közül sokan tízezer forintokkal támogatták, és segítettek felkutatni, vagy egyszerűen (egyszerűen? Gyűjtőnél ez sosem egyszerű!) rendelkezésére bocsátották meglévő példányaikat.

A támogatást felemésztette a két évig tartó kutatás. Az album kiadásának kilencszázezer forintos összegét megtakarított pénzéből fizeti Asztalosné.

Az album (kell-e mondani?) egy szegedi nyomdában készül, a fotók dr. Kiss József Géza (szegedi) orvosprofesszortól, lelkes numizmatától származnak, lektor Leányfalusi Károly, az album tervezője Gyuska Györgyi tipográfus és (tekintsék a címlapot) szerintem lélegzetelállítóan szép könyvvel fogunk gazdagodni, ha minden jól megy, február végére!

S most vessünk egy pillantást magukra az érmékre!

Természetesen nem hiányozhat a kollekcióból a legeslegelső darab: a vasmű első öntéséből készült plakett, 1951-ből. De ott van az immár csak nevében és (íme!) érméjében létező Sztálinvárosi Sütőipari Vállalat plakettje is. Megvan például a Fésűsfonoda 1958-as átadására készült érme, akárcsak a Dunaújváros Ifjú Építője jelvény, hogy csak néhány példát ragadjak ki, önhatalmúlag.

Aztán itt van a Dunaújvárosi Ifjúsági Napok jelvénye 1966-ból, az V. Téli Úttörő Olimpiára készült darab (1969), az Országos Középiskolai Tornász Bajnokság (1972), vagy a Búvárúszó Világbajnokság jelvénye 1977-ből. De szerepel a kötetben a Szocialista Brigádok Találkozójára kiadott jelvény is (1983), A Városlakók Napja jelvénye, a 20 éves a Dunavidéki Üzemi Vendéglátó Vállalat jelvénye, és a Ritter Károly Kajak-kenu Emlékverseny plakettje (1986). Egyáltalán nem mellékesen: az éremsorban s az albumban is szerepel a vasmű hat vezérigazgatójának portréja: Borovszky Ambrus, dr. Szabó Ferenc, Horváth István, Tóth László, Hónig Péter és Sushil Trikha arcképe. (A rövid ideig vezérigazgató Závodi Imre kimaradt az érmékből.)

Bizony, ezek az érmék, jelvények, kitüntetések, amellett, hogy némelyik igazi műalkotás, részei múltunknak, sokunk életének, a város történetének. Oktalanság lenne nem végignézni. Bár a gyűjtemény a szerző minden erőfeszítése dacára sem teljes: itt-ott, magántulajdonosoknál még lappanghatnak értékes és/vagy tanulságos darabok.

De hát senki nem mondta, hogy a mégoly alapos kutató- és kiadómunkának itt le kell zárulnia...

Szerintem lélegzetelállítóan szép könyvvel, vagy inkább: albummal fogunk gazdagodni, ha minden jól megy, február végére