Hírek

2014.12.23. 18:25

Eperjes Károly szűkebb családi körben ünnepel karácsonykor

A hajléktalanokat támogató Segíts az angyalnak jótékonysági akción neves személyiségek segítették a gyűjtést. Ezúttal Eperjes Károly Kossuth- és Jászai-díjas színművész csapolta a sört. A „munka” szünetében beszélgettünk.

Balla Tibor

– Megtehetné, hogy kimarad a közéletből, és csak a szakmának él, mégis...

– Az nem lehet. Nem tehetem meg. Közösségi lények vagyunk. Politizálni, a polisszal foglalkozni kötelező. Hova megyünk bevásárolni, hova íratjuk a gyereket, hova megyünk el adventben sört csapolni. Minden döntésünknek társadalmi következménye van. Nem vonulhatunk ki. Itt élünk, részt kell venni a feladatokban. Persze nem mindenben, mert nem marad kellő idő a magánéletre. Ennek az arányát nagyon nehéz eltalálni.

– Hogyan jut elég idő, figyelem a családra?

– Ezt a pontos kérdést én magam is sokszor fölteszem. Mostanában, ahogy korosodom, lelkiismeret furdalásom van, hogy több időt kellett volna szánnom rájuk. Különösen amikor kicsik voltak. Ez már így alakult. Néha magam is rágódom rajta, amit nem kéne, mert a múlton nem tudunk változtatni. De tény, hogy néha azért megjegyzik a gyerekek, hogy bár jó hogy ilyen papájuk van, de annak idején még jobb lett volna, ha többet vagyok velük. De megértik, hogy ha meg többet vagyok velük, akkor lehet, hogy ezt, vagy azt a filmet, szerepet nem csinálja meg a papa, amit viszont így láthatnak. Ez egy nagy kérdés. Egy orvos, egy vonatvezető, egy tűzoltó esetében még nehezebb. Ők is keveset tudnak együtt lenni a gyerekeikkel. Vannak olyan feladatok, amik a család normális idejéből elvesznek. Az ember idős korában rájön, hogy amikor picik voltak a gyerekei, még többet lehetett volna velük. A lehetőségek szerint igyekszem azért időt szakítani rájuk.

– Új fejezet jön az életében, nagypapa lesz. Akkor ez megváltozik?

– Nem tudom, milyen lesz, de várom nagyon. Már nagyon régóta várom.

– Milyen nagypapa lesz?

– Fogalmam sincs.

– El fogja rontani őket?

– Nem szabad elrontani a gyereket. Az továbbra is felelősség. Nem tudom. Azt sem tudtam, milyen árvagyereknek lenni. Amikor meghaltak a szüleim, nagyon nehezen viseltem. Meglett ember voltam már, amikor nyolc évvel ezelőtt először édesapámat, majd három évvel ezelőtt édesanyámat kellett elkísérni utolsó földi útjára. Az ember tudja, mert idősek a szülei, ez előbb utóbb így lesz, de amikor de facto bekövetkezik, akkor mégis máshogy van, mint ahogy elképzelte. Ez ugyanígy lesz szerintem a nagypapasággal is, úgyhogy nem is nagyon ábrándozom, hogy milyen lesz. Azt mondják, hogy biztos olyan unokáért bolonduló nagypapa leszek. Nem tudom.

– Szokott jótékonykodni?

– Remélem, hogy előfordul ez az életemben. Ezzel az ember óvatosan bánik, mert dicsekedni ezzel nem érdemes, nem kéne. Ha előfordul, az jó. Maradjunk annyiban, hogy előfordult már.

– Az apát úr a jótékonysági esten mesélt egy kisfiúról, aki megkérdezte, milyen az isten. Ön milyennek látja?

– Milyennek hiszem, és tudom? Szeretőnek és irgalmasnak hiszem és vallom. Nagyon bízom az ő irgalmában, mert különben nagyon gyarló emberként – mert minden ember gyarló –, csak az ő szerető, végtelen irgalmában bízhatunk.

- Ha ön elé állna egy megkeseredett ember, hogy nincs jövőképe, elvesztette a hitét a dolgokban, hogy tudna lelket verni belé?

– Keressen egy nagyon jó katolikus papot azonnal, az az első. Tegye le az Isten kezébe az egész életét egy jó életgyónással. Ez a legfontosabb. Hogy az ég és a föld közös perspektívájából tudjon rálátni a saját, akkor nehéz létére, hogy az jól bontakozzon ki.

– Miben látja most világ legnagyobb problémáját?

– Mint mindig, az önzőségben. Az egoizmusban, ami minden izmusnak az alapja. Most éppen a világban úgy látom, a relativizmus dúl, ami azt harsogja, hogy mindenkinek igaza van. Ha mindenkinek igaza van, akkor senkinek sincs igaza. Ez a nihilizmusnak egy olyan ördögi állapota. Persze a mindent szabad liberalizmusából táplálkozik, ami megint csak nem igaz, mert nem szabad, nem is lehet mindent, két urat nem lehet szolgálni. Majdnem mindent lehet, de csak a jót szabad. Igen, az önzőség volt mindig a legnagyobb baja az emberiségnek. De most valahogy az információ gyors áramlása miatt az egész valahogy felgyorsult. Ahogy Elmira mondja a Tartuffe-ben, az önszeretet önmagát is becsapja. Tehát ennek a vége jó lesz, csak nem mindegy, hogy milyen árat fizet érte az emberiség. Csak reménykedhetünk, hogy nem irtja ki magát. Ha belegondolunk az ökológiai problémákba, az egyre durvuló szociális érzéketlenségbe, a harácsolásba, akkor ez nagyon nehéz ügy.

– Hogy zajlik önöknél a karácsony?

– Katona koromban is igyekeztem karácsonykor hazamenni, mert fontosabb ünnepnek tartottam a szilveszternél. Amióta a szüleim eltávoztak, azóta szűkebb családi körben vagyunk karácsonykor a feleségemmel és két gyermekünkkel. Két karácsonyunk volt a szüleim nélkül, a többin mindig együtt voltunk otthon, Hegykőn. Még nem megszokott a szülők nélküli karácsony. Nagyon nehezen teszem ezen túl magam. De hála istennek van feleségem, vannak gyerekeink, akikkel együtt tudunk majd szenteste hálát adni. Most, hogy a fiam megnősült, és várjuk már az unokát is magam sem tudom, hogy lesz. Meglátjuk, milyen állapotok uralkodnak azon a napon az unokavárásban, mert az néha nehéz helyzet elé állítja a fiatal mamajelöltet. Még nem döntött a család hogy lesz, mint lesz. A szenteste a fontos, és a szentmise éjfélkor.

– Ennyi év távlatából visszanézve jó gondolat volt színpadra, felvevőgép elé állni?

– Nem tudom. Még mindig nem tudom. Csak azt tudom, hogy a Jóisten nagyon szeret, hogy ennyi szép feladatot kaptam meg. Nem tudok elég hálás lenni a Jóistennek, meg annak az emberének, aki mert bízni bennem. Egyre gyarlóbb embernek érzem magamat. Sokszor belegondolok, hogy mi más lehettem volna. Esetleg egy jó pedagógus, mint a szüleim. Talán. Nem tudom. Azért olyan nagy bajt talán nem csináltam a színészettel. Igyekeztem az Isten dicsőségére, az emberek javára és a lelkek üdvére szolgálni. Remélem, jól ministerkedtem, jól ministráltam idáig, és ezután is szeretnék. Így öregedve is jól szeretnék szolgálni.

 

Eperjes Károly

Két gyermek, Krisztián (1978) és Borbála (1990) édesapja

Díjak és kitüntetések:
A filmszemle díja ('84, '85, '89, '99)Ű
A filmkritikusok díja ('84, '86, '87, '90)
A legjobb férfi alakítás díja Chicagó ('85)
Jászai Mari-díj ('86)
Magyar Művészetért-díj ('90)
Erzsébet-díj ('93)
Kossuth-díj ('99)
Súgó Csiga díj (2001)
Prima díj (2006)
Halhatatlanok Társulata - örökös tag (2009)
Budapest díszpolgára (2011)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!