Hírek

2014.01.06. 15:25

Számos esemény kötődött évfordulós ünnephez

Dunaújváros - Mozgalmas évet tudhatnak maguk mögött a város környéki települések. A nyári nagy rendezvényhullám után ősszel a tanévkezdés utáni beilleszkedés, a Mikulás-ünnepségek és a karácsonyi készülődés uralta 2013 utolsó hónapjait.

Körmendi Erzsébet

Mezőfalva túlteljesíti az Eu megújuló energiával összefüggő elvárásait adtuk hírül október elején , ugyanis a zöldenergiával fűtött intézmények aránya a hatvan százalékot is eléri. Az első lépés az iskola geotermikus fűtése volt a modernizálás idején. Szintén mezőfalvi esemény: alapításának tizedik jubileumát ünnepelte az asztalitenisz klub, amelynek tagjai bulimeccsekkel, bográcsozással és tortával ünnepeltek.

A Vörösmarty iskolából negyvenhárom évvel ezelőtt elballagott osztály öregdiákjai találkoztak októberben Előszálláson. Mezőfalván ötven év után szólt újra a csengő a Petőfi iskola harminchárom egykori tanítványának felelevenítették az emlékeket. Szintén Mezőfalván ötödik alkalommal rendeztek kórustalálkozót a falualapító apát, Dréta Antal tiszteletére. Négy kórus dalolt a katolikus templomban.

A Világgyalogló Napon túrázásra várta a Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület Nordic Walking Klubja a résztvevőket. A Kozhász női kézilabdázói is csatlakoztak a túrázókhoz.

Az Idősek Világnapja alkalmából köszöntötték a nyugdíjasokat valamennyi településen. Előszálláson szüreti felvonulás, mulatság tette emlékezetessé a napot.

Az újborért mondtak litániát Adony szőlőhegyének kápolnájában. Az ünnepséget a borrend szervezte.

Nagyvenyim intézményei is csatlakoztak a középiskolások közösségi munka programjához: a családsegítők, a művelődési ház és az óvoda örömmel fogadott diákokat.

Sz. Gyula baracsi otthonában öngyilkosságot kísérelt meg, ám ez nem sikerült. A kiérkező mentősöknek elmondta: a hétvégén megölte 47 éves élettársát és annak 21 éves fiát. A rendőrök a két holttestet meg is találták.

Elkészült Kisapostag óvodája. Megállapítottuk: kevés ilyen szép gyermekintézmény van, amely sokféleképpen gondoskodik használóiról, a legkisebbekről.

Fejet hajtottak az áldozatok előtt: kegyeletteljes szentmisével kezdődött a rácalmási második világháborús sírhely avatása.

Hétszínvirág elnevezéssel komoly szakmai munka szolgálja a baracsi óvodában és társintézményeiben a tehetséggondozást. Számos program volt ezzel kapcsolatban.

Földharc kezdődött Kishangoson: az ökológiai gazdálkodás nem adta át az általa bérelt földeket.

A nagyvenyimiek szívükbe zárták erdélyi barátaikat: a partnerkapcsolat tízéves évfordulóját ünnepelték, díjátadásokkal. Rácalmáson ajándékot és elismerést kaptak azok, akik szépen gondozzák, virágosítják a portájukat.

Kulcsátadással, szaloncukoresővel, mesével és számos csodával megnyílt Nagykarácsonyban a mesefalu: november közepétől karácsonyig várta a Magyar Mikulás a gyerekeket programokkal.

Négyhétvégés adventi rendezvénysorozattal készül Mezőfalva, Nagyvenyim és Daruszentmiklós a szeretet ünnepére. A többi településen falukarácsonyt rendeztek a közös készülődés jegyében.

A Templomosi Baráti Kör remek hangulatú disznótorral vendégelte meg a község lakóit rengeteg finomság készült idén is hagyományőrző eseményen.

Ötvenöt éves volt tavaly a Mezőfalvi Néptánc Együttes. A nagy érdeklődés és a különleges évforduló miatt két előadással is készültek a táncosok az évfordulós fellépésre.

A tökös rácalmásiak megállták a helyüket a fővárosban is: sikerrel zárultak a Tök Napok a Vajdahunyadvárban. Ünnepségekkel, adományozásokkal, ajándékozással, betlehemmel és koncertekkel zárult az év több településen is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!