Hírek

2015.06.02. 15:06

Önkéntesek Hete a Jószolgálati Otthonban

Dunaújváros - Az emberség, a törődés és a szeretet jó példája az önkéntesek hete. Érdemes emiatt is betérni a Jószolgálati Otthonba néhány percre, órára.

Körmendi Erzsébet

Egyik pillanatban szívfacsaróan kedves, a másikban lélekemelően gyönyörű élménnyel gazdagodik az ember a Jószólgálati Otthonban, ahol hétfőn kezdődött a gondozottak által annyira várt rendezvénysorozat, az Önkéntesek Hete.

Az első önkéntes hét egy országos program keretében indult Dunaújvárosban. Mára az a rendezvénysorozat megszűnt, ám e jó kezdeményezést a Jószolgálati Otthon folytatta. A hétfőn kezdődött sorozat gálával zárul majd pénteken délelőtt a Bartók színházban.

Az évek folyamán sok ember látogatott el az önkéntesek hetei alatt a Jószolgálati Otthon gondozóházába és napközijébe. Kapcsolatok, barátságok alakultak ki. Az önkéntesek tengernyi élményhez juttatták a jószolis fiatalokat.

Nagy Viktória kézműves foglalkozásán Fügedi Erika és Kovács Marika is alkotott
Fotó: Zsedrovits Enikő

A Dunaferr Főiskola Vízilabda Egyesültének tagjaival közös játék nyitotta meg az Önkéntesek Hete programsorozatát hétfőn reggel fél kilenckor a Jószolgálati Otthonban. A rendezvény hagyományosnak számít az intézményben, és nagyon készültek rá a gondozottak és a segítők, a sérült emberekkel törődést a szívükön viselők egyaránt. A hétfői program folytatásában street aerobik szerepelt még Kovács Ildikóval, valamint a No Control Dance stábja mutatkozott be délután.A keddi folytatás is nagyon élvezetes volt, hiszen a jószolisok nagyon szeretnek alkotni. ezúttal Nagy Viktóriával készíthettek szép dolgokat a kézműves foglalkozáson. Utána visszatérő önkéntesként Körmendi János látja el a résztvevőket rendőrségi hasznos tanácsokkal, olyan ismeretekkel, amelyeknek jó hasznát veszik a mindennapi életben. Érdekes volt a kora délutáni elfoglaltság is, ugyanis Mészáros Anita a kozmetika világába vezette be a gondozottakat.

Boros Eszter, Zloch Anikó, Molnár Csaba szeret kézműveskedni

A hét hátralévő része is kellemesnek ígérkezik. Szerda délelőtt fél tíztől HÖK foci kezdődik a sportpályán, a SpartanCheerGirls közreműködésével. Délután fél egytől pedig Pere Nikolett zenél. Csütörtökön reggel zumbával kezdenek, mégpedig Szerecz Robival, majd 10 órától Faragóné Veress Csilla tart ismeretterjesztő előadást. Markothné Teket Éva meséjét pedig 13 órától hallgathatják meg.

A korábbi években megszokott módon, lélekemelő gálával fejeződik be az Önkéntesek Hete pénteken 10 órától a Bartók színházban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!