Hírek

2012.12.16. 09:16

Eltűnt fiatalokat, körözött személyeket találtak meg

Fejér megye - A hétvégén két eltűnt fiatalt találtak meg körzeti megbízottak. Bűncselekmény miatt körözött személyek is rendőrkézre kerültek.

Az iszkaszentgyörgyi körzeti megbízott találta meg december 15-én kora délután Csóron, a Kossuth utcában azt a 15 éves csóri fiút, akinek eltűnését a napokban jelentették be, és személykörözést adott ki ellene a Székesfehérvári Rendőrkapitányság. Mivel a rendőri intézkedés során felmerült, hogy a fiatalkorú kábítószert fogyasztott, így mintavételre állította elő először a KMB-s, majd ezt követően került sor az eltűnésével kapcsolatos körülmények kapcsán meghallgatására. Ezután adták át a nyomozók törvényes képviselőjének.

A zámolyi KMB-s Zámolyon, a Vasvári Pál utcában intézkedett december 16-án hajnali három órakor egy 16 éves lánnyal szemben. A fiatal ellenőrzése során kiderült, hogy a Sárbogárdi Gyermekotthonból december 5-én engedély nélkül ismeretlen helyre távozott, és körözést adtak ki ellene eltűnés miatt. Így a KMB-s a fiatalkorút előállította a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra, ahol meghallgatását követően átadták törvényes képviselőjének - tájékoztatott a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap.

Körözött bűnelkövetők rendőrkézen

A dunaújvárosi rendőrök december 15-én délelőtt egy körözött személyt fogtak el. A férfi ellen lopás bűntett miatt volt érvényben körözés, amit a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság adott ki. A 23 éves dunaújvárosi férfit a rendőrök előállították a kapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

Ugyanezen a napon, csak a délután folyamán egy másik körözött személy is rendőrkézre került a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság illetékességi területén. Ercsiben, a Táncsics utcában vontak ellenőrzés alá a járőrök egy férfit, akiről megállapították, hogy ellene a BRFK XXI. Kerületi Rendőrkapitányság adott ki elfogatóparancsot sikkasztás miatt. A 45 éves daruszentmiklósi férfit a járőrök elfogták, majd előállították a kapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók az ellene folyamatban lévő bűnügyben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!