Hírek

2015.05.04. 15:03

Helyi tehetségek is bemutatkoztak a kulcsi majálison

Kulcs - Minden rendezvény a közösséggé kovácsolódást szolgálja Kulcson tavaly ősz óta. Nagy falubuli volt a május elseje is, a focipályán.

Körmendi Erzsébet

Kulcsra leginkább a retró felvonulás, a majális volt a jellemző a korábbi években. A mostani volt az első május elseje, amikor Falunapot tartottak, színvonalas programmal csalogatva a településen élőket a focipályára szórakozni, kikapcsolódni, együtt lenni, beszélgetni mindenről például a tervekről, jövőről, a község életéről.

- A sütés-főzés a piknik nagyon jó alkalom arra, hogy közösséggé kovácsolja a kulcsiakat, haladjunk tovább ezen a megkezdett úton. Ezért hirdettük meg a főzőversenyt, és nagyon boldog vagyok, mert sokan eljöttek, remek a hangulat - mondta Jobb Gyula polgármester a Falunapon, a Kulcs a szívedhez elnevezésű civil szerveződés sátránál.

Beszélgetés közben kiderült, hogy az önkormányzat vásárolt néhány pavilont, sörsátrat, padot, asztalt, felajánlotta közösségeknek. Civil szervezetek, horgászok, vadászok, polgárőrök, vállalkozások, baráti társaságok, intézmények, utcaközösségek települtek ki, gyújtottak a bogrács alá és szívesen kínálták az étkeiket mindazoknak, akik betértek hozzájuk. A Kulcs a szívedhez sátrában hatalmas dunsztos üvegben gyűjtötték az adományokat a következő alkalomra, a gyereknapra, amikor ismét szeretnék megörvendeztetni a falubelieket valamilyen meglepetéssel.

Olyan programot állítottak össze, amelyben minden korosztály talált igényének, ízlésének megfelelőt. A sztárokon kívül bemutatkoztak a helyi tehetségek is, énekelt például Szöllősi István, láthatta a közönség az iskola aerobik csoportjának bemutatóját és az óvodások táncát. A színpadi program mellett ügyességi sorversenyek, játszóházak és más kikapcsolódási lehetőségek között választhattak a kisgyermekesek. Az Édes mustra süteményverseny pedig a Nap háza udvarának szépítését szolgálta.





 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!