Egy szakma élete

Deássy úr immár húsz esztendeje kuporog a Béke-városrészi Március 15. tér egyik toronyházának lépcsőházából nyíló, egy korábbi kerékpártárolóból képzett, alig két négyzetméteres kis műhelyében. Jó kilátás nyílik innen. Szemmel ugyan csak a ház előtti járda egy darabkáját, nyitott ajtó esetén pedig a lépcsőház hasonlóan kicsinyke részét látni. Szemmel.

Lélekkel azonban gyakorlatilag minden látható, amit egy gondolkodásra hajlamos ember csak láthat. A (nem annyira) idős mester nem csak a szakmájához szükséges precizitás példáit mutatja itt be, hanem... Bejön például egy megszeppent kiskamasz, szétesett karórájával, gyűrt ötszázassal a kezében. Mutatja, hogy a szíjat valahogy helyre kellene tenni, ha meglenne az a rugós fül, ami tartja. Deássy úr két pillantás között helyreigazítja a helyreigazítandókat - majd a pénzt nyújtó ifjú embernek azt mondja: menj csak, vegyél rajta egy fagylaltot.

S ebben a mondatban benne van minden lehetséges és elképzelhető otthoni-játszótéri gond és azok megoldása.

Mert az órás tudja ugyan, hogy szakmája kihalóban - de azt is tudja, hogy embert értő emberre mindig szükség lesz.

Így lett a két négyzetméteres kis műhelyecskéből a tér egyik központja...