Hírek

2017.07.19. 17:35

15 ezer forinttal támogatja az iskolakezdőket a Dunaújvárosi Önkormányzat

Az általános iskola első osztályát először megkezdő tanulók és a középiskola kilencedik osztályát először kezdők fiatalok beiskolázásához 15 ezer forint támogatással járul hozzá az önkormányzat a helyi rendeletben megfogalmazott feltételek teljesülése esetén. Egyebek mellett erről volt szó a városházán tegnap, a jegyzővel közösen tartott polgármesteri sajtótájékoztatón.

Körmendi Erzsébet

Cserna Gábor, Dunaújváros Megyei Jogú Város polgármestere, valamint dr. Sürü Renáta jegyző közösen tartott sajtótájékoztatót, elsősorban az iskolakezdési támogatásról. A város első embere visszatért egy gondolat erejéig a Rockmaratonra, elmondta, hogy a fesztivál sikeresen, nagyobb gond nélkül zárult. Varga Zoltánnal elkezdték az egyeztetést, és az elöljáró reményei szerint jövőre is Dunaújváros lesz a helyszín.

Cserna Gábor a támogatás igénylésére buzdítja a szülőket

A fő témára áttérve a polgármester hangsúlyozta, hogy fejenként 15 ezer forinttal segítik az első osztályt először kezdő kisiskolásokat, valamint középiskolát, gimnáziumot most kezdő kilencedikes diákokat. A támogatást július 1-től szeptember 30-ig lehet igényelni a helyi rendelet szerint, ám idén hét végére esik szeptember 30., ezért október 2. a végső határidő. Tavaly 130 tanulót segítettek, összesen 2 millió forint összegben, idén magasabb, 3 millió forint a keret, és hónap eleje óta 24-en kérelmezték az iskolakezdési hozzájárulást. Sürü Renáta a feltételekről szólva elmondta, hogy azokat nagyon méltányosan határozta meg a közgyűlés: - A gyermeknek, a szülőjének, gondviselőjének dunaújvárosi lakóhellyel kell rendelkeznie, és családban az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg a 85 500 forintot, egyedülálló szülő esetében 99 750 forint a jövedelmi határ. Az igénylő lap letölthető a város hivatalos honlapjáról, vagy kinyomtatott formában megtalálható a városháza szociális osztályának előterében.

A polgármester említést tett még a születési és gondozási támogatásról, amely az újszülöttek után jár, és amely iránt nagy az érdeklődés, 25 érintett van havonta. A jegyző a nyári gyermekétkeztetést említette még, amellyel az önkormányzat segít a rászorulóknak. A pályázat értelmében 43 napig kell biztosítani a hátrányos, illetve a halmozottan hátrányos helyzetben lévők gyermekeknek az étkeztetését. A közgyűlés 5,5 millió forinttal megtoldotta a rendelkezésre álló pénzt, ezzel kiterjesztette a kört a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben lévőkre is, valamint 54 napra hosszabbította az időszakot. Így városunkban 41 óvodás és 178 iskolás kap meleg ételt a nyári szünetben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!