Hírek

2017.02.13. 19:40

Huszonöt éve írtuk - Drágult a lakhatás

Dunaújváros - Lakbéremelést szavaztak meg a közgyűlésben, és döntöttek a helyi fejlesztések mértékéről is.

Pekarek János

A Városgazdálkodási Rt. (korábban IKVGV) 30 százalékos lakbéremelésre és a nem lakás céljú helyiségek bérleti díjának 35 százalékos emelésére irányuló javaslatot tett a város közgyűlésén - írta huszonöt évvel ezelőtt elődünk, A Hírlap címoldalán. - A városgazdálkodási bizottság nevében Pochner László a javaslattal szemben csak 10 százalékos lakbéremelést tartott indokoltnak és elfogadhatónak. Ezt szavazták meg.

A közgyűlés állást foglalt abban, hogy a várható 2,3 milliárd forintos önkormányzati bevétel 22-24 százalékát, 550 millió forintot fordít fejlesztésre az ágazatok által igényelt 870 millió forint helyett.

Újjászületik az Aranyhordó: február eleje óta erőteljesen folyik az Aranyhordó vendéglő tatarozása.

Január elsejétől már részvénytársaságként folytatja munkáját a 26-os Építőipari Rt. Alapítói vagyonának tulajdonosa az Állami Vagyonügynökség, tulajdonossá válik az önkormányzat, valamint augusztus végéig dolgozói részvényeket is árulnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!