Hírek

2014.11.06. 18:00

Dr. Ragó Pál is lobbizik a megyénél a dunaújvárosi térség érdekében

Dunaújváros - Dr. Ragó Pál, Dunaújváros alpolgármestere is tagja Fejér megye közgyűlésének. A feladatokról kérdeztük.

Körmendi Erzsébet

- Az első megyei közgyűlési ciklusát kezdi most. Hogyan készült erre a feladatra?

- A megyei közgyűlés területi testület, amelynek eddig elsősorban intézményfenntartó szerepe volt. Ezt azonban a jogalkotó megváltoztatta, mostantól inkább területrendezési és területfejlesztési feladatokkal ruházta fel. A hatáskörmódosulás miatt vált fontossá, hogy a megyei jogú városok egy-egy képviselője is lehetőség szerint legyen tagja a közgyűlésnek. Így kerülhettem fel a Fidesz-KDNP pártlistájára, és a lettem tagja Fejér megye közgyűlésének. A testület egyébként húsztagú, ebből tizenhárom a Fidesz-KDNP, négy a Jobbik, kettő az MSZP és egy a DK delegáltja.

- A területrendezési és fejlesztési teendőkről beszélne bővebben is?

- A kétezerhúszig előttünk álló hétéves időszakra a megyei jogú városok önállóan határozzák meg a településfejlesztési programjukat, és tőlük függetlenül határozza meg ugyanezt a megye. Ez forrás szempontjából nagyon fontos, hiszen a két megyei jogú város, Székesfehérvár és Dunaújváros a saját programja alapján juthat támogatáshoz, míg a többi település csak a megyei forrásból részesülhet. Dunaújváros fejlesztési programját aktualizálni kell, ezen dolgozunk még. Megvizsgáljuk például mely programelemeket tartsuk meg, vegyük előre, illetve melyikből kell már most rendezési tervet, részletesebb tervet készíteni, hogy tudjunk velük a pályázatokon indulni.

Dr. Ragó Pál a város alpolgármestere, a megyei közgyűlés tagja (Fotó: Ady Géza)

- A források hogyan alakulnak?

- Megyei illetve megyei jogú városi szinten eddig is voltak források. Újdonság, hogy ezek mostantól nem pályázati, hanem úgynevezett projekt alapúak, tehát már nem a fővárosból mondják meg nekünk, hogy mire adnak pénzt, hanem mi határozzuk meg, mire szeretnénk kérni. Az elképzeléseket eljuttattuk már a településfejlesztési programok révén a kormányhoz, ahonnan Brüsszelbe továbbítják az igényeket. Ez konkrét példával illusztrálva a következőt jelenti. Nem központilag mondják meg, hogy kulturális célra biztosítanak forrást Dunaújvárosnak, hanem mi igényelhetünk támogatást, ha a pentelei Monbach-kúriát szeretnénk kulturális központtá fejleszteni, és így konkrétabb a projekt.

- A város fejlesztési stratégiájából mit emelne ki?

- A már említett kúriafejlesztés része a programnak. A folyamatban lévő fejlesztések folytatása szintén fontos, így a szabad strand, továbbá az egykor vidám parki terület, a sportkomplexum további fejlesztése. De ilyen beruházási terv az IVS úgynevezett második üteme is, vagyis a Római körút után egy másik városrészben szeretnénk folytatni a szociális célú városrehabilitációt. Az intézmények hőszigetelését szintén szem előtt tartjuk a következő években.

- Ön is lobbizik a megyénél a dunaújvárosi térség érdekében?

- Természetesen. A négyes választókerület delegáltja vagyok, Perkáta polgármesterével, Somogyi Balázzsal közösen képviseljük a választókerület kilenc települését, ugyanakkor a személyes kapcsolatok miatt a járáshoz tartozó tizenhat település érdekérvényesítését is felvállaltuk.

- A járások visszaállításakor sokan a megyei szerepkör csorbulásától tartottak. Ez valós félelem volt?

- Nem érzékelem a megye szerepének csökkenését. Szerintem akkor volt inkább háttérben a megye, amikor még intézményfenntartóként működött. Most élőbb a kapcsolat a polgármesterekkel, hiszen minden község, kisváros elöljárója hozzánk hozza be települési programját, elmondja az igényeket, lobbizik a támogatási forrásokért. Kedvező tapasztalatnak tartom továbbá, hogy soha ilyen jó nem volt a kapcsolat a két megyei jogú város, illetve a megyei jogú városok és a többi település között, vagyis megyei szinten, mint most.

Dr. Ragó Pál közel két évtizede vállal közéleti feladatokat a városi önkormányzatnál. Külsős tagként már a rendszerváltás előtt is segítette a bizottságok munkáját, 1998-tól képviselőként tevékenykedett, elnökként vezette a jogi, ügyrendi és igazgatási bizottságot is. A város koordinációs és városfejlesztési alpolgármesteri teendőivel 2010-ben bízta meg a közgyűlés, és megbízatása a 2014-es választásokkal is folytatódik. Tehát a megyei közgyűlési tagsága mellett ellátja az alpolgármesteri teendőket is a következő öt évben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!