Hallgassa élőben!

Dr. Müller Cecília Honvédelemért kitüntetést kapott

Dunaújváros - Nem a címtől, rangtól, hanem munkatársai szeretetétől és támogatásától hatódott meg a minap (is) a megyei tisztifőorvos, akit a Honvédelemért cím I. osztályával tüntettek ki.

Dr. Müller Cecília, volt dunaújvárosi, közép-dunántúli, majd megyei tisztifőorvos a Honvédelemért kitüntető cím I. osztálya kitüntetést vehette át Budapesten, március 12-én. És:   megérdemelten!

Ha van valaki, akiről semmiféle katonai kötődést nem feltételeznék, akkor az dr. Müller Cecília, a Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének vezetője: tisztifőorvos. 

S mégis, dr. Müller Cecília Honvédelemért kitüntetést kapott. Ő, aki nem is olyan régen még dunaújvárosi kórházi orvos, mezőfalvi üzemorvos, nagyvenyimi háziorvos, azután  dunaújvárosi tisztifőorvos volt. Majd 2010-től néhány hónapig a Közép-Dunántúli Régió tisztifőorvosaként dolgozott. (Ebben a minőségében volt szerencséje levezényelni a kolontári vörösiszapömlés következményeinek elhárítását). Ezután (röviden szólva)  megyei tisztifőorvos lett. 

Akkor most hogy is van ez?
Ez az örökifjú és örökvidám, a nőiesnél is nőiesebb  hölgy miért  kapott ilyen zord nevű kitüntetést? 
Azzal kapcsolatban pillanatnyi kétségünk sincs, hogy Müller Cecília megérdemelte ezt a címet. Azt pedig, hogy hogyan is kapcsolódik össze a nő és a kitüntetés, a dunaújvárosi tisztiorvosi irodában próbáltuk kibogozni.

Itt már egy kicsit közelebb kerültünk a megfejtéshez, rögtön a belépés pillanatában. Egykori hivatalában olyan kitörő örömmel és kedvességgel fogadták volt  (és mai, csak távolabbi) munkatársai, hogy a tisztifőorvos asszony, akinek pedig időnként nagyon gyors és nagyon kemény döntéseket kell meghoznia (lásd: vörösiszapömlés, kitelepítések) nagyon meghatódik. 

A titok, a Honvédelemért kitüntető cím és a törékeny asszony közötti összefüggés pedig itt rejlik. 

Müller Cecília mindig nagyon kedves és közvetlen ember, mindig nagyon pontosan és következetesen fogalmaz, részrehajlás és tétovázás nélkül, a legnehezebb pillanatokban is. Mondhatnánk, a riporthelyzethez illően: vagyis  kitüntetésre méltón. Bár ő maga mindössze azt mondja, hogy nem annyira a honvédelemért, hanem inkább a honfitársak védelméért kapta ezt a kitüntetést. Ami kétségkívül lehetséges, valóban.

Még hozzáteszi, hogy felsőbb vezetői beosztásában mindig be van kapcsolva a mobiltelefonja, és a mind hosszabb munkaideje miatt, sajnos, már nem jut ideje naponta   hét (!)  kilométert futni nagyvenyimi otthona és a baracsi puszták között  de hát ezt vállalni kell, sóhajtja. Ha vezető az ember, akkor rászegeződnek a tekintetek, és a munkatársak tőle várják a végső választ és a segítséget is egyben. 
De azt is megjegyzi, hogy kiváló és felkészült kollégái közül mindig az események függvényében lép mellé valaki, hogy támogassa. Ezért szerencsésnek tartja magát. 

Ennél szerencsésebbnek már csak mi tarthatjuk magunkat. Miatta…


jegyzet
Kalács
Vakcinométer / 7 perce
Orbán Viktor: 3 250 000 honfitársunk beoltva (videó)
Közösségi oldalán osztotta meg az örömhírt a magyar miniszterelnök.
Gyász
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SIMON ZOLTÁN volt újtelepi lakos 69 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2021. április 22-én 10 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A búcsúztatóra, kérjük, virágot ne hozzanak magukkal, mert a szertartás után korábbi, balatoni otthonában lesz örök nyugalomba helyezve.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MOLNÁR LÁSZLÓ 79 éves korában elhunyt. Temetése 2021. április 24-én 14 órakor a balatonfőkajári temetőben lesz. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GRÁCZER ZOLTÁNNÉ 71 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2021. április 20-án 14.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. Gyászolják: szerető férje, fiai és családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZALAI SÁNDORNÉ volt fésűsfonodai dolgozó életének 86. évében elhunyt. Temetése 2021. április 21-én 10 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk HUSZÁRIK KÁROLYNÉ 91 éves korában elhunyt. Temetése 2021. április 21-én 14 óra 30 perckor lesz a kisapostagi temetőben. A gyászoló család
„Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága jó férj, édesapa, nagypapa MANKOVICS PÁL 81 éves korában elhunyt. Temetése szűk családi körben lesz megtartva. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik FÁBIÁN JENŐ temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, és azoknak is, akik lélekben velünk voltak, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
„Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki sosem kértél, csak adtál, Örökre elmentél, szereteted szívünkben örökké él..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PORKOLÁB IMRE 66 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2021. április 19-én 14.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
„Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Elpihent a kéz, mely értünk dolgozott, Lelkünkben élni fogsz, míg szívünk dobog, De te számunkra nem leszel halott, Élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KERTÉSZ GYULÁNÉ sz. Simon Margit életének 83. évében örökre megpihent. Temetése 2021. április 22-én 14.30-kor lesz a dunaújvárosi római katolikus altemplomban, ahol a járványügyi korlátozások 15 fő jelenlétét teszik lehetővé. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk Vitéz NÉMETH LÁSZLÓ temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH JÓZSEFNÉ Dunaújváros, Dózsa György út 16. sz. alatti lakos, volt Nagyvenyim, Gárdonyi u. 18. sz. alatti lakos 90 éves korában elhunyt. Temetése 2021. április 15-én 11.30-kor lesz a nagyvenyimi temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy PÉTER JÁNOS a Dunai Vasmű meleghengermű-kikészítő üzem, később a rendészet volt dolgozója életének 87. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatójára 2021. április 12-én, 11.30 órai kezdettel a dunaújvárosi temető ravatalozójában kerül sor. Kérjük, hogy kegyeletüket egy szál fehér virággal róják le. A gyászoló család
„Az életet már megjártam." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GÁSPÁR ALADÁR életének 75. évében elhunyt. Búcsúztatása 2021. április 16-án 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
„Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Elpihent a kéz, mely értünk dolgozott, Lelkünkben élni fogsz, míg szívünk dobog, De te számunkra nem leszel halott, Élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PAPP GÉZÁNÉ szül. Zsoldos Lenke nyugalmazott DÉDÁSZ-dolgozó szerető szíve 2021. április 6-án, életének 84. évében megszűnt dobogni. Hamvasztást követő búcsúztatójára a későbbiekben kerül sor. Emlékét örökké őrizzük: gyászoló családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FÁBIÁN JENŐ 79 éves korában elhunyt. Temetése 2021. április 14-én 11.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BALOGH MIKLÓSNÉ 77 éves korában elhunyt. Hamvasztást követő búcsúztatója 2021. április 15-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi köztemető ravatalozójában. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy STIENER JÁNOS 64 éves korában elhuny. Temetése szűk családi körben lesz megtartva. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. WINGENFELD MÁRIA életének 85. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatójára a dunaújvárosi köztemetőben, későbbi időpontban kerül sor. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik BUDAI ISTVÁN temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
„Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Vitéz NÉMETH LÁSZLÓ életének 74. évében elhunyt. Temetése 2021. április 14-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mozgókép / 47 perce
Brazíliában keresik Orson Welles megcsonkított klasszikusának eredeti változatát
kék hírek / 1 órája
Védelmi pénzt követeltek tőle, majd kiraboltak egy dunaföldvári férfit
police.hu
különös összefüggés / 1 órája
Megdöbbentő esetek: a koronavírus-fertőzés segíthet legyőzni a rákot?
Harc a járvány ellen / 1 órája
Szlávik: bár jók az oltási adatok, a védekezést nem lehet elengedni
Közlekedés / 1 órája
Felkészült az utasforgalom fellendülésére a Budapest Airport
ügyes vagy, Gil! / 1 órája
Világrekordot állított fel karikaátugrásban egy kutya