Dr. Müller Cecília Honvédelemért kitüntetést kapott

Dr. Müller Cecília, volt dunaújvárosi, közép-dunántúli, majd megyei tisztifőorvos a Honvédelemért kitüntető cím I. osztálya kitüntetést vehette át Budapesten, március 12-én. És:   megérdemelten!

Ha van valaki, akiről semmiféle katonai kötődést nem feltételeznék, akkor az dr. Müller Cecília, a Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének vezetője: tisztifőorvos. 

S mégis, dr. Müller Cecília Honvédelemért kitüntetést kapott. Ő, aki nem is olyan régen még dunaújvárosi kórházi orvos, mezőfalvi üzemorvos, nagyvenyimi háziorvos, azután  dunaújvárosi tisztifőorvos volt. Majd 2010-től néhány hónapig a Közép-Dunántúli Régió tisztifőorvosaként dolgozott. (Ebben a minőségében volt szerencséje levezényelni a kolontári vörösiszapömlés következményeinek elhárítását). Ezután (röviden szólva)  megyei tisztifőorvos lett. 

Akkor most hogy is van ez?
Ez az örökifjú és örökvidám, a nőiesnél is nőiesebb  hölgy miért  kapott ilyen zord nevű kitüntetést? 
Azzal kapcsolatban pillanatnyi kétségünk sincs, hogy Müller Cecília megérdemelte ezt a címet. Azt pedig, hogy hogyan is kapcsolódik össze a nő és a kitüntetés, a dunaújvárosi tisztiorvosi irodában próbáltuk kibogozni.

Itt már egy kicsit közelebb kerültünk a megfejtéshez, rögtön a belépés pillanatában. Egykori hivatalában olyan kitörő örömmel és kedvességgel fogadták volt  (és mai, csak távolabbi) munkatársai, hogy a tisztifőorvos asszony, akinek pedig időnként nagyon gyors és nagyon kemény döntéseket kell meghoznia (lásd: vörösiszapömlés, kitelepítések) nagyon meghatódik. 

A titok, a Honvédelemért kitüntető cím és a törékeny asszony közötti összefüggés pedig itt rejlik. 

Müller Cecília mindig nagyon kedves és közvetlen ember, mindig nagyon pontosan és következetesen fogalmaz, részrehajlás és tétovázás nélkül, a legnehezebb pillanatokban is. Mondhatnánk, a riporthelyzethez illően: vagyis  kitüntetésre méltón. Bár ő maga mindössze azt mondja, hogy nem annyira a honvédelemért, hanem inkább a honfitársak védelméért kapta ezt a kitüntetést. Ami kétségkívül lehetséges, valóban.

Még hozzáteszi, hogy felsőbb vezetői beosztásában mindig be van kapcsolva a mobiltelefonja, és a mind hosszabb munkaideje miatt, sajnos, már nem jut ideje naponta   hét (!)  kilométert futni nagyvenyimi otthona és a baracsi puszták között  de hát ezt vállalni kell, sóhajtja. Ha vezető az ember, akkor rászegeződnek a tekintetek, és a munkatársak tőle várják a végső választ és a segítséget is egyben. 
De azt is megjegyzi, hogy kiváló és felkészült kollégái közül mindig az események függvényében lép mellé valaki, hogy támogassa. Ezért szerencsésnek tartja magát. 

Ennél szerencsésebbnek már csak mi tarthatjuk magunkat. Miatta...