Hírek

2017.05.05. 16:40

Dolmány Józsefet köszöntötték Nagyvenyimen

Nagyvenyim - Az idén kilencven esztendős Dolmány Józsefet köszöntötték a nyugdíjas társai a születésnapja alkalmából.

Horváth László

A kerek évforduló mindig nagy esemény, különösen amikor már a kilencvenediket ünnepli az ember. Keveseknek adatik meg ez a szép kor, de akik részesülnek az élet szerencséjéből, azok büszkén és örömmel ünnepelhetnek.

Múlt héten szombaton a nagyvenyimi Aranydaru Nyugdíjas Klub tagjai és vendégeik kívántak egészséges éveket idős klubtársuknak.

Dolmány József Nagyvenyim Szőlőhegyen látta meg a napvilágot, de valóságban a terület az akkori Hercegfalvához tartozott - mesélt az élete kezdetéről az ünnepelt. Két nővére mellett ő volt a kisgyerek. A szülők földműveléssel foglalkoztak öt holdon, amit végül a téeszbe kellett beadniuk. Józsi bácsi a családi megélhetésért folytatott tevékenységnek azonban nem lett az örököse. 1942-től a vasúthoz szegődött munkára, ahonnan 1987-ben ment nyugdíjba. Végigjárta a ranglétra több fokát is. Volt előmunkás, és elvégezte Miskolcon a vasúti pályamesteri képzést.

Dolmány József (középen bottal) szinte alapító tagja az Aranydaru Nyugdíjas Klubnak és a dalkörnek. Az őt köszöntő ünnepségen is fellépett egy nóta erejéig Fotó: Horváth László

Az ünnepségen jó szívvel elevenítette fel a régi idők emlékeit. Pusztaszabolcstól Mezőfalváig tartott a pályamesteri területe, így rengetegen ismerték a vonalon elhelyezkedő falvakban. A munkássága végére már 80-100 ember felett is felügyelt. Családot 1950-ben alapított, és a házasságból egy kislánya született.

Nagyvenyimhez végig hű maradt, hiába hívták a városba. A családi fészket maga tervezte, építette, mivel magasépítési technikumot is végzett. Tíz évig volt tanácstag a községben. Utakat, buszmegállókat terveztetett. Az évek során aktív tagja lett a helyi nyugdíjasklubnak és a dalkörnek. Szépkorának idejét két csodálatos unoka és három gyönyörű dédunoka szeretete tölti ki.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!