Hírek

2016.08.09. 14:15

Díszpolgár lett Dibusz Sándorné

Nagyvenyim - Az önkormányzat díszpolgári címét azoknak a köztiszteletben álló személyiségeknek ítélik oda, akik kimagaslóan sokat tettek, tesznek a közösségért.

Horváth László

Nagyvenyim díszpolgári címére Dibusz Sándorné Margitkát érdemesítette a képviselő-testület, aki 1952-től tagja a helyi közösségnek. A Pécsi Tanárképző Főiskola matematika-fizika-műszaki ismeretek szakán tett jeles államvizsga után 1963-ban Nagyvenyimen kezdte el szaktanári tevékenységét. Így lett községből induló diákból hazatérő tanár. Szűkebb szakmai munkája mellett sokirányú tevékenységet végzett, amelynek különös színfoltja volt az esti iskolások oktatása.

Dibusz Sándorné Margitkát szeretik a nagyvenyimiek Fotó: Amatőr felvétel

Pályafutása során először Molnár Frigyes mellett kapott igazgatóhelyettesi megbízást, majd 1992-ig volt az iskola igazgatója. Aktív közösségi munkásságának köszönhetően 1990-ben második legtöbb szavazattal jutott a képviselői testületbe, 1994-ben pedig övé volt a legtöbb szavazat! A második ciklusban alpolgármesterként is kipróbálta magát. 1995 óta nyugdíjas évei is aktívan telnek. Többször helyettesítette kollégáit Dunaújvárosban és a helyi iskolában. Margitka férje Dibusz Sándor, a Dunaferr nyugdíjasa, gyermekeik: Anikó, Éva és Katalin. Hosszú évek óta tagja a helyi kórusnak. Pedagógusként, településvezetőként és közösségi emberként egyaránt értékteremtő életet él.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!