Hírek

2017.04.24. 20:01

Az Oscar-díjas kórussal énekeltek - Dallal gyújtottak gyertyát a Földért

Dunaföldvár - A Föld az otthonunk, a Föld ahol lakunk,/ Legyünk a jel, a reménység, kik változást hozunk - énekelte több mint százhúsz dunaföldvári kisgyermek a Föld napján az Oscar-díjas film, a Mindenki kórusának felvételével együtt.

L. Mészáros Irma

A Beszédes József Általános Iskola hat alsós osztálya csatlakozott az Énekelj a Földért kezdeményezéshez. A földváriak a Jobb Veled a Világ Alapítvány felhívására jelentkeztek a mozgalomhoz, amely már világméretű programokban hirdeti a társadalmi felelősségvállalást a természet, a Föld védelméért. A kezdeményező alapítvány elnökének, Bagdi Bellának a célja, hogy énekléssel hívják fel a figyelmet a környezetvédelemre és a felelős gondolkodásmód mellett való elköteleződésre.

Dunaföldváron Csányiné Varga Mónika tanítónő figyelt fel először a felhívásra, s nem kellett győzködnie a Püspök utcai iskolában dolgozó kollégáit sem. Hogy miért csatlakoztak? - Egyetértünk az akcióval. Ez a korosztály fogékony, alakítható, s talán ők azok, akik majd jobbá teszik a világot - mondja Mónika. A pedagógusok megkapták a dal szövegét, kottáját és a felvételt, amelyen Bagdi Bella énekes és a Mindenki című film kórusa, azaz a Bakáts téri Ének-Zenei Általános Iskola diákjai éneklik a Gyújts egy gyertyát című dalt, Bagdi Bella és Kovács Zoltán szerzeményét. A gyerekek lelkesek voltak, nagyon könnyen megtanulták. Aztán fel-felcsendült énekórákon, szabadidőben, játék közben. Élmény volt hallani őket - mondja az egész produkciót összefogó pedagógus, Széles Lászlóné Margit.

Három, dunaföldvári általános iskolai osztályból több mint százszúsz gyerek vett részt a Föld napja rendezvényen Fotó: L. Mészáros Irma

A Föld napjára való készülődés nemcsak a dal megtanulásával járt együtt, hanem a tanítónők tudatosították is a jelentését. Beszélgettek a gyerekekkel a Földről, a bolygóról, a veszélyekről. Elolvasták A Föld meséje történetet, de a kicsik színeztek, rajzoltak is. Minden tevékenységnek a célja, hogy környezettudatos emberekké váljanak majd a gyermekek.

Április 21-én aztán a dunaföldvári külvégi iskola tornatermében bolygónk zöld-kék-barna színeibe öltözött diákok énekelték nagy lelkesen a dalt. Az izgalmas élményt és az alapgondolatot bizonyára megőrzik. Csányiné Varga Mónika harmadikosai rollerrel érkeztek a központi iskolaépületből a helyszínre, ezzel is nyomatékosították a környezet védelmét és a csoport együvé tartozását. Az Énekelj a Földért kezdeményezésen - a jelenlegi információnk szerint - huszonhét országból több mint 119 ezer magyar ember vett részt. S ez nem kis szám. Bárhol légy, van remény, megfordulhat még ez a világ - hangzik a dalban. S a szervezők is azt hirdetik, nem a gazdaság, a hatalom és a technika, hanem gondolkodásmódunk és cselekvésünk határozza meg a jövőnket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!