Hírek

2015.01.01. 18:55

Visszatekintő: ez történt Dunaújvárosban 2014-ben

Dunaújváros - Az elmúlt évi fontosabb események között tallózó bevallottan szubjektív sorozatunk július, augusztus, szeptemberi fejezete következik.

Pekarek János

Az új körforgalmi csomópont átadására készültek a városközpontban júliusban. Ugyanakkor már kezdett kialakulni az új főtér, a szökőkúttal, térburkolattal, a színházcsarnok átalakításával.

Elkezdődött egy sajátos, új vasútállomás építése A Vasmű úti parkban: Mukinak, a Vidám Park egykori, keskeny nyomtávú gőzmozdonyának csináltak helyet a Hild középiskola önként jelentkezői.

Negyvenedik születésnapját (évét) ünnepelte a Munkásművelődési Központ. Ott kezdődött a városi televíziózás is. Sok más mellett. Kemény Dezső író például az irodalom- és versbarátok körét szervezte meg.

Megkezdődött a baracsi kettős emberölés pere. 2013. október 15-án egy középkorú férfi megölte élettársát, annak felnőtt fiát, a holttesteket Mélykútnál elrejtette, majd gázzal öngyilkosságot kísérelt meg.

Borovszky-díjjal tüntették ki a vasmű korábbi műszaki vezérigazgató-helyettesét, Lukács Pétert, aki most a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés elnöke.

A Duna medre ezerszámra rejti a páratlan értékű leleteket: az Argonauták kutatócsoportja az ország számos településén, így nálunk is bemutatta a Duna mellékágakkal együtt mintegy hatszáz kilométer hosszú hazai szakaszának mélyéről felfedezett régészeti emlékeket. Középkori gályák deszkáit, például.

Pályázati pénzből 2013-ban kezdődött az a közel 290 millió forintos energetikai korszerűsítési program az Egyesített Szociális Intézmény Duna sori idősek otthonában július 9-én adtak át. Ennek révén egy évben 14 millió forintot takaríthat meg az intézmény.

Az Újtelepen, a Venyimi úti fodrászatra kiírhatnák: alapítva 1960-ban. Vagy 1952-ben? Vagy 1936-ban? A Nyári család Dunavecsén kezdte az ipart a világháború előtt, majd Dunaújvárosban folytatta, immár a haramadik nemzedékkel. A mai napig megvannak a régi székek...

Őzet gázoltak már el autók a városon belül is, tudtuk meg a dunaújvárosi Kohász Vadásztársaság hivatásos vadászától, Turóczi Eriktől. Megtudtuk azt is, hogy az eset a sportpályánál történt. Vadállatok mindennapi gyakorisággal járnak a városban, őzek, rókák, borzok, akár vaddisznók is: nem árt, ha az elhagyatottabb helyeken erre is ügyelnek a közlekedők.

A Liga Szakszervezetek szerint a Hankook magyarországi vezetése sárba tiporja a szakszervezeti jogokat. A témában több szakszervezet és a cég is közleményt adott ki: nem meglepő módon egymással ellentétes tartalommal. A szakszervezetek (köztük a vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetsége és a Dunaferr Ifjúsági Szervezet is) szolidaritási tüntetést szervezett a gyár bejáratánál augusztus elsején. A Hankook közölte: összesen két két esetben kezdeményezte a munkaáltató a munkaviszony megszüntetését szakszervezeti tisztségviselővel szemben. A felmondás valós oka: a munkavállaló félrevezette munkáltatóját.

Gerincvezetéki csőtörés miatt zárták le a város egyik legforgalmasabb útszakaszát augusztus közepén. A Köztársaság út és az Apáczai utcai között állították le a forgalmat az Aranyvölgyi úton, a távhő-csőhálózat gerincvezetékének törése miatt.

Sárbogárd rendőrkapitányává nevezték ki Budavári Árpádot, aki évekig vezette a dunaújvárosi kapitányságot.

Világrekordot állítottak fel újjáélesztésben a dunaújvárosiak: egymást váltó csapatokban több mint kétszáz órán át folytatták az életmentő gyakorlatot a Dózsa mozi előtt, illetve az intézmény előterében. Ez nyolc napot jelent, egyfolytában.

Az évadnyitó társulati üléssel megkezdődött szeptember 5-én a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza hatvanegyedik évada. A színház anyagi keretei nem engedik meg, hangzott el, hogy továbbra is sok vendégelőadást hozzanak.

Heteken belül vendégeket fogad a kórház új szárnya. Az intenzív osztály és egyes szakrendelések már szeptemberben költözésre fogták a dolgot. A műtők berendezése is elkezdődött, s költözött a röntgen, a trauma, a sürgősségi is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!