Hírek

2010.10.15. 02:25

Bírálja az MSZP Cserna beszédét

Dunaújváros - Bírálta Cserna Gábor első beszédét az MSZP. Szerintük az elhangzottak legfeljebb nyitóbeszédnek voltak jók, polgármesteri programbeszédnek aligha.

Szigeti Sándor

- Amit hallottunk, az nyitóbeszédnek esetleg elfogadható, de programbeszédnek semmi esetre sem - szögezte le Pintér Attila.

- A polgármester úr szerint Dunaújváros október 3-án a változásra szavazott. Érdekes ezt annak a félnek a szájából hallani, amely 2006 óta ténylegesen irányítja a várost - mondta a szocialisták korábbi polgármester-jelöltje.

- Szó volt a kemping újjáalakításáról, a térfigyelő kamerák és a körzeti megbízotti rendszer bővítéséről, több járőröző rendőrről, város- és nyugdíjaskártya bevezetéséről, és a logisztikai központ létesítéséről. Örülünk, hogy több hónapi bujkálás és hallgatás után végre hallhattunk valamit a polgármester úrtól, és külön öröm, hogy részben felvállalta az MSZP programját. Azonban a probléma az, hogy elhangzott: egy csődközeli helyzetben lévő város kiadásait növelik - fogalmazott Pintér Attila.

A sajtótájékoztatón az MSZP éppen ezért több témában is kérdést intézett Cserna Gáborhoz. Például: hogyan kívánja kezelni az ötmilliárd forintos működési hitelt, mit tesz azért, hogy a város adósságállománya csökkenjen, milyen tervei vannak az önkormányzati intézményrendszerrel, illetve az oktatási- és kulturális ágazattal. Továbbá, hogyan csökkentené az újvárosiak rezsiköltségeit, és miképpen ésszerűsítené a közszolgáltatásokat. Az MSZP hiányolta azt is, hogy nem esett szó a szociális- és egészségügyi ágazat nehézségeiről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!