Hírek

2014.07.20. 15:25

Beteg gyerekért gyűjtenek műanyagkupakokat

Epilepsziás kislány őssejtbeültetését próbálják támogatni a segítők: műanyagkupakokkal.

Pekarek János

Nem az első eset lapunk legújabbkori történetében, hogy egy beteg gyereken próbálunk segíteni. Nem az első eset – sajnos: hiszen egy gyerek betegsége mindig megrázóbb, mintha egy felnőttnek kellene szembenéznie súlyos bajjal.

S nem az első eset – hálistennek: mivel eddig minden esetben azt tapasztaltuk, hogy olvasóink pontosan átérzik a beteg gyerek és szülei helyzetét, s erejükhöz képest igyekeznek őket átsegíteni az embert próbáló holtpontokon, a betegség idején. Bizonyára így lesz ez most is! Hiszen a 2006. január 31-én egészségesen született budapesti Szikszai Szintike javára gyűjtők országszerte nem pénzt, hanem műanyagpalackok kupakjait kérik.

A most nyolcéves kislányt kétszer érte utol az úgynevezett korai bölcsőhalál – s bár orvosai mindkétszer sikeresen újraélesztették, a bölcsőhalálok következménye napi nyolc-tíz epilepsziás roham és 75 százalékos agykárosodás lett.

Egy őssejt-beültetés az orvosok szerint sokat javítana a gyerek állapotán. A műtétet Bécsben végzik el – 3,8 millió forintért. Ezt az összeget próbálja Szintike családja segítőivel együtt összegyűjteni a műanyag kupakok árából.

Dunaújvárosban Ködmön Anita szervezi a kupakok gyűjtését. Ő két gyerekét egyedül nevelő anyukaként (s nem mellékesen: szakképzettsége szerint óvodai dajkaként) igen jól átérzi Szintia és családja helyzetét.

No, és még valamiért... Anita is gyógyíthatatlan betegségben szenved: reumatikus artrózis támadta meg az ízületeit, aminek következtében leszázalékolták. Ő tehát nagyon jól tudja, mit jelent egy hosszan elhúzódó betegség.

Talán ezért is vetette magát olyan lelkesen a segítő akció szervezésébe, annak érdekében, hogy minél több műanyagpalack kupakját összegyűjtsék Szintia számára.

A jó ügyhöz segítőtársakat is talált a várost környező településeken. Nagyvenyimen Fekete József a segítője, aki a Sas sörözőbe várja a kupakadományokat. Mezőfalván Gergely Anna gyűjti a kupakokat, a Vörösmarty utca 68-ban. Baracson Kuminka Renyák Tímea várja az adományozókat a Szabadság tér 1. szám alatt. Daruszentmiklóson Tóth Szilvia vállalta a feladatot, a Fő út 80-ban. Előszálláson Péntek Nóra a gyűjtő, a Karinthy utca 15-ben. Ködmön Anita pedig július 24-én az Interspar áruház előtt várja a dunaújvárosi kupakadományozókat reggel 9 és 11 óra között!

 

SZERINTEM

Szerintem semmilyen fáradság nem sok, ha azzal egy gyerek szenvedéseit csökkenthetjük. S gondoljunk bele: mekkora fáradságot jelent egy nejlonszatyrot odatenni a szemetes mellé, és azon a már-már automatikus mozdulaton, amellyel a műanyagkupakokat kidobnánk a szemétbe, a szatyor láttán egy picit módosítani: a kupak ne a többi szemét között landoljon...

A gyűjtőhelyekre juttatni sem lehet nagy fáradság: jövet-menet könnyen alakíthatjuk úgy dolgainkat, hogy a megadott helyet útbaejtsük. Gondoljunk a gyerekre...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!