Hírek

2010.03.19. 03:26

Barkával jött meg a tavasz

Dunaújváros - Mintha a startpisztolyra várnánk, szinte pattanásig feszültek az idegek: a tavasz berobbanása után elözönlik a piacot a vevők. Zöldre vágynak.

Baloghné Tihanyi Szilvia

Nemcsak zöldre, hanem napfényre, melegre, langy szellőre, csípős újhagymára, néha kicsit kukacos és pudvás piros retekre, haragoszöld salátára és barkára. Előbbiekből már most is részesülhetünk, sőt, aki nem unja meg a valódi primőr megérkezéséig a hagyma-retek-saláta hármast, az május legvégén bőven lakmározhat majd a szabadföldi terményekből.

A barka az persze teljesen más, bár nem esszük, a tavasz első biztos jeleként igen sokan az asztal fő helyére teszik. A hétvégi séta alkalmával lehet, hogy sikerül begyűjteni néhány szálat, de ha nem, még mindig marad a piac, ahol szálanként 40 vagy 70 forintért, illetve csokronként 100-200 forintért meg is vásárolhatjuk. Mint mindennek, ami felkerül a piaci standokra, a barka ára is minőségtől függően alakul - vagy kell, vagy nem.

Ezekben a hetekben, húsvét közeledtével, persze a fő hangsúlyt már a füstölt sonkafélék beszerzésére helyezi mindeki - lehet is nézelődni, a kínálat a piacon is óriási.

A tojás ára ünnep közeledtével sem szelídül, bizony a darabonkénti 35 forint már nem is megy újdonságszámba. Nagyon sok alma van a standokon, igen olcsó és érdemes még a korai virágpalántákat megnézni - és ültetni is.

Címkék#piac#tavasz

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!