Hírek

2017.07.09. 14:09

Baracs-Kisapostag: Ötödször is nagy siker a repülőnap

A hétvégén, szombaton több ezren látogattak ki az V. Baracs-Kisapostag Repülőnap programjaira, ahol légi bemutatók, sétarepülések, kulturális és technikai programok sokasága várta a rendezvény vendégeit.

Horváth László

A ragyogó napsütésben a legkisebbektől az idősekig találhatott ki-ki magának megfelelő szórakozást. Ha össze kellene foglalni egy mondatba a szervezők munkáját: Hiba nélkül teljesítették a „repülőtávot"!

Egy évvel ezelőtt úgy fejeződött be a IV. Baracs-Kisapostag Repülőnap, hogy jövőre szeretnék hasonlóan látványosan és még jobban kiszolgálni a repülés szerelmeseinek vágyait. Nos, bátran állíthatjuk, a kitűzött cél tökéletesen megvalósult! A szombati verőfényes reggeli napsütésben már százak érkeztek a Kisapostag melletti repülőtérre, hogy részesei legyenek a – sorban az ötödik – repülőnap eseményeinek. Délelőtt negyed tizenegykor a polgármesterek és támogatók köszöntőjével indult a nap, majd a dunaföldvári Löfan Mazsorett Csoport gyönyörű lányainak produkciója alapozta a hangulatot. Közben a kifutópályán is felbőgtek a motorok, kezdetét vette a rendezvény leghangsúlyosabb programja, a sétarepültetés.

Fotó: Ady Géza

Az idén a nagygépes mellett igencsak népszerű volt a helikopteres és a kisgépes utazás is. Akik pedig még nem szedtek össze kellő bátorságot a felszálláshoz, azok a hagyományos veterán jármű börzén és kiállításon, régi fegyverek bemutatóján, vagy éppen a színpadi műsorok előtt tölthettek kellemes perceket, órákat. A 2017-es repülőnap sem múlt el igazán különlegességek nélkül. Láthattuk Imreh Lajost, Lujót az MI-2-es helikopter botkormányát csavargatva, aki a fizika törvényeit megszégyenítő módon akrobatikázott bemutatójával. Imreh Lajos vitorlás és merev szárnyú gépen kezdte repülési pályafutását. Helikopteren huszonkét éve száll a magasban. Annak ellenére, hogy a helikopter nem egy figurális elemekre épített szerkezet, szinte a típus határait feszegette a szombati levegőtánc alkalmával.

Levegőbe emelkedni azonban nem csak szárnyakkal, vagy propellerrel lehetséges, ahogy a hangár előtti Demény Team motoros és quad show műsorából is láthattuk. A káprázatos streetfighter előadásban kettő és négy kerékről emelkedtek el a földtől. Köztük az öt éves Demény Bendegúz is fantasztikusan parádézott. Nem mehetünk el szó nélkül a tavalyi sztárpilóta Veres Zoltán műrepülő Európa-bajnok idei újrázása mellett sem. Tavaly ígérte, visszatér a rendezvényre, most ismét a levegőben mutatta meg miként szolgál rá hazai és nemzetközi elismerésekre. Leszállás után kértük mikrofon elé.

- Az ígéret szép szó – válaszolta Veres Zoltán. Mozgalmas éven vagyok túl, melyben különböző gépeken hétszáz órát repültem. Közben a gép átesett egy motorcserén, így izgalmas és szép időszakot hagyhatok a hátam mögött. A most bemutatott koreográfia improvizáció, hiszen a repülés életérzését próbáltam az égre karcolni. Amikor bezuhantam az első figurával, még nem volt a fejemben semmi, a saját hangulatomat adtam át a nézőknek. A reptér egyébként adottságait figyelembe véve nagyon jó.  Gyönyörű helyen fekszik, ami felülről is csodaszép. Amin valamennyit javítani lehetne, az a pálya állapota, a talaj hullámzása. Nehéz ilyen kicsi kerekű repülővel leszállni – értékelte a landolást és a környezetet a műrepülő Európa-bajnok.

Fotó: Ady Géza

A folytatásban R-18 kánya repülés, a világ egyetlen működő LI-2-es utasszállító repülőgépe, Pipistrel és UL-szakosztály bemutatója, jótékonysági rally-show, valamint a minden évben óriási érdeklődéssel kísért L-29 Delfin sugárhajtású gép repülése, leszállása szórakoztatta az V. Baracs-Kisapostag Repülőnap vendégeit. Ez utóbbi felszállása azért is különleges, mert a hőség okozta levegőritkaság nagymértékben nehezítette a feladatot.

Videó: Horváth László

Azonban ezt is megoldották profi módon, ahogy a rendezvény fő támogatói Baracs, Kisapostag, Dunaföldvár Önkormányzata, a MATASZ és a rendezvényhez társult támogatók is szuperül dolgoztak a repülőnap eredményességért – bátran állíthatjuk, óriási sikerrel!

 

1952-óta számítható a klub létezése. A hatvanöt éve változatlan lelkesedéssel működő társaság alapvetően egy vitorlázórepülő bázis, másodsorban pedig motoros repülésnek ad otthont – mondta interjúnkban Hlavacs Attila elnök. Korábban ejtőernyős szakosztály is működött, de mára ez visszaszorult. Az ötven tagú klubban harminc fő körül van a „kemény mag". Szívesen várják az érdeklődőket, főleg a fiatalokat, akik széleskörű szolgáltatások, oktatások igénybevételével hódolhatnak repülési szenvedélyüknek. Ma már más szempontból misztikum a repülés. Az anyagi és egészségi feltételek mellett nagy fegyelem, kitartás is szükséges hozzá – hangsúlyozta a klubelnök.

Kutasi Zsuzsa
Dunaújváros

Kapusi Izabella
Kulcs

Vargáné Bíró Ildikó
Előszállás

 

Horváth László

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!