Hírek

2017.05.03. 16:45

Megújult Dunaföldvár legrégebbi épülete

Határidőre átadták a település új közösségi és turisztikai terét, azaz lezárult a dunaföldvári tájház megmentése elnevezésű projekt.

L. Mészáros Irma

Az ünnepségen a Miniszterelnökség Kulturális Örökségvédelemért Felelős Államtitkárság képviseletében - dr. Puskás Imre helyettes államtitkár betegsége miatt - Czimbalek Szabolcs világörökségi referens vett részt. A város vezetőin, a civil szervezetek képviselőin és az érdeklődő helyieken kívül jelen volt Csizmadia Margit, az adományozó.

Hogy lett egy örökségből tájház? A pályázaton a tájház megmentésére Dunaföldvár önkormányzata kerekítve 61,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert, a beruházás 95 százalékát. Ebből az összegből tudták felújítani az 1800-as évek elején épült parasztházat, amelyet a Budapesten élő, földvári gyökerű építészmérnök azzal a kikötéssel ajánlott fel az önkormányzatnak, hogy tájházként működtessék. A nagynénjétől, a 2012-ben elhunyt Jákli Mariska nénitől örökölt ingatlan Dunaföldvár legrégebbi háza. Az adományozó úgy gondolta, itt minden együtt van, az épület, a bútor, a ruházat, az eszközök, ezt nem szabad szétszórni. Ha nem fogadta volna el a város, a szentendrei skanzennek adtam volna - mondja Csizmadia Margit, aki most úgy érzi, nem ő adott, hanem ő kapott ajándékot. Hiszen gyermekkori emlékei kötik a házhoz.

Az Attila utcai kis ház utolsó lakóját a földváriak "tejes Maris" néninek ismerték. A dolgos, barátságos, parasztruhás asszony jellegzetes alakja volt a településnek, amint több ceglédi kannával megrakott kerékpárjával hordta a házakhoz a tejet, alkalmanként a friss zöldséget is - mesélik a helyiek az ünnepséget követő beszélgetésen. Dr. Sűrű Jánosné nyugalmazott pedagógus családja például több mint másfél évtizedig itta Maris néni teheneinek finom házi tejét.

Nagy Gáborné korábbi polgármester emlékszik, hogy több mint egy évtizeddel ezelőtt Gallai Sándor helytörténész volt az ötletadó, hogy meg kell menteni a hagyományos paraszti múlt épített emlékét, s ő fedezte föl Maris néni házát. Akkor nem volt lehetőség a megvásárlásra, felújításra, ezért most örül, hogy megvalósult a régi álom.

Az ünnepség résztvevőinek dr. Pásztor Emília, a pályázatot készítő cég ügyvezetője tartott rövid tájékoztatót a munkafolyamatról. Sebők Szilvia néprajzi szakértő pedig bemutatta a ház néprajzi sajátosságait és értékeit. Bár Dunaföldvár a Mezőföld déli részén található, az épület alföldi, vert falú, háromosztatú, szabadkéményes ház, amelyben igyekeztek megőrizni, helyreállítani, amit csak lehetett. Újjászületett az épület, megújultak a viselet darabjai, a bútorok, ott sorakoznak a helyükön. Három, különösen értékes datált tárgyat is találtak a hagyatékban: egy 1883-as sarokpadot, egy 1915-ös évszámmal megjelölt katonaládát. De talán a legkülönlegesebb egy könyvecske, egy "családi legendárium", amelyben a Páholi család egyik első férfitagja, valószínűleg az üknagyapa, vagy üknagybácsi gyöngybetűkkel feljegyezte életének legfontosabb eseményeit: mennyi búza termett 1846-ban, mikor fogyott el a pálinka 1858-ban, hogy 1856. január 14-én "megfeleségesült", hogy 1864. december 20-án este a disznó "megmalatzozott". Másutt így jajdult fel: "Óh szomorú és véletlen szerencsétlen halál tőrtént e gyermeken, úgymint Páholi Józsefen Júliusnak 7-dik napján este 1863-dik esztendőben."

Őrizd a múltat, élj a jelenben és építsd a jövőt - ezt a jelszót választotta a tájház átadó ünnepségre Horváth Zsolt polgármester, hiszen az idő síkjai itt összekapcsolódnak. Ahhoz, hogy a múlt megőrződjön, sok embernek kellett dolgozni, összefogni, hittel cselekedni.

- Mi még emlékszünk a nagymama tisztaszobájára, gyerekeink, unokáink már a tájházban fogják megismerni, honnan jutottunk el a 21. századig - tette hozzá megköszönve az összefogást és a munkát.

A tájház mellett épült többcélú foglalkoztatót és az udvart a tervek szerint óvodások, iskolások, civil szervezetek töltik majd meg élettel. Tematikus programokkal készül a működtető Művelődési Központ és Könyvtár: a helyi viselethez, a paraszti életmódhoz, a fekete kötény legendájához kapcsoló rendezvényekkel - ismertette Pataki Dezső igazgató.

Bíznak benne, hogy közösségin kívül turisztikai hozadéka is lesz a tájháznak, összekapcsolva más látnivalóval. Az átadást követően a Dunaföldvári Kertbarátok Városvédő Egyesületének tagjai folytatják az udvar és a kert megújítását. A ház és a környék egyik problémáját, a vizesedést - a polgármester ígérete szerint - a közelben lévő nyitott felszíni vízelvezető árok helyreállításával igyekeznek megoldani.

A tájházért sokan tevékenykedtek, akiknek ünnep volt ez a nap. Egyikük, Fafkáné Simon Ildikó, a tájház-program tartalomfelelőse is elégedett. Sokan kételkedtek, nem hittek benne, néha én is elbizonytalanodtam - mondja -, de íme, kész a ház!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!