Hírek

2014.09.21. 19:20

A 40 éves perkátai iskola megújult energetikai rendszerét adták át

Perkáta - Épülete átadásának 40. évfordulóját ünnepelte múlt szombaton a perkátai Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola.

Bogó Anikó

A jeles esemény ünnepi hangulatát pedig a korábban már felújított épület energetikai korszerűsítésének átadadása is emelte. Délelőtt tíz órától adták át a perkátai önkormányzat intézményeinek megújuló energiaforrás hasznosítással kombinált épületenergetikai fejlesztései keretében végrehajtott felújítás berendezéseit.

Szilasy László, az intézmény igazgatójának köszöntője után dr. Simon László kormánymegbízott, a Fejér Megyei Kormányhivatal vezetője elmondta, hogy a helyi törekvéseket jól szimbolizálja ez a projekt, amelynek négy közintézmény megújulása, épületenergetikai fejlesztése köszönhető. A fejlődési folyamatot, az itt és a környéken élők tapasztalhatják a 62-es út felújítása és az elkerülő út átadásakor is. Igen jelentős pályázati forrásokból valósulhatott meg 2012-ben az iskola és a tornaterem, 2013-ban pedig az óvoda felújítása is tette hozzá a kormánymegbízott.

- A pályázati lehetőségekre a kis településeknek kiemelt figyelmet kell fordítaniuk, jelentősebb iparűzési adó hiányában ez lehet a fejlődésük záloga. Magyarországon a kis települések fejlődnek, igenis van jövőjük, a perkátai átadóünnepség is ezt mutatja, hangsúlyozta Simon László.

Somogyi Balázs polgármester a napjainkban megvalósuló projekt mellett, a további fejlődés szempontjából meghatározó fejlesztési terveket is vázolta. Hangsúlyozta az új óvoda második felének megépítését, a tornaszoba kialakítását. A mostani felújításban szintén érintett orvosi rendelő bővítésének igénye is felmerült. Az iskolához visszatérve, elmondta hogy az iskolavezetés javaslata, észrevételei alapján van még pár feladat, például az udvar felújítása, szükség van a mindennapos testnevelés miatt is egy újabb sportfelületre, egy műfüves pályára, ami az iskolásokat és a sportolni vágyókat is kiszolgálná. Az iskolához kapcsolódik a kastély állagmegóvása és felújítása is, hiszen a civil és könyvtári feladatok mellett oktatási célt is szolgál Perkáta legnagyobb épített értéke.

A negyedik osztályosok reneszánsz tánccal, az iskolai énekkar Mátyás királyról szóló dalokkal lépett fel, a színpadi műsort a néptáncos diákok rövid műsora zárta.

Az átadással egyidőben a 40 év emlékei és a Védjük környezetünk! kiállítás is megnyitotta kapuit az érdeklődők előtt. Az ünnepséget követően pedig közös bemelegítés várta a diákokat, majd elkezdődött a sportnap.

A délután három órától zajló Művészeti Fesztiválon a perkátai iskola tanulói énekkel, zenével, verssel szórakoztatták a közönséget, valamint a nagykarácsonyi általános iskola aerobik csapata és az abai iskola néptáncosai léptek színpadra, majd az elmúlt 40 évben Perkátán tanító pedagógusok egy részét köszönthették a jelenleg tanító pedagógusok. Szilasy László igazgató köszöntője után vacsorával, beszélgetéssel zárták a napot.

 



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!