Hírek

2015.03.19. 11:04

Autós üldözés, lövöldözés: előzetest javasol az ügyészség a két gyanúsítottra (frissítve)

Dunaújváros – Autós üldözés és a kerekekre leadott célzott lövések után fogták el Bács-Kiskun megyében azokat az elkövetőket, akik gumiabroncsokat loptak Dunaújvárosból kedden hajnalban.

Gallai Péter

12:02 A nyomozás adatai szerint a két gyanúsított a fenti napon éjfél körüli időben egy rácalmási gumigyár parkolójában leállított járműszerelvényről a plomba feltörésével 87 db gumiabroncsot tulajdonítottak el, melyek együttes értéke az 500.000,- Ft-ot meghaladja. A gyanúsítottakat menekülés közben a rendőrök üldözőbe vették, őket többször is megpróbálták megállásra kényszeríteni, majd a gyanúsítottak nekihajtottak a rendőrautónak és a tehergépkocsit hátrahagyva a helyszínről elmenekültek. A gyanúsítottak harmadik társa jelenleg szökésben van.

A Székesfehérvári Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt nyomozást rendelet el. A gyanúsítottak - A 27 éves F. Zoltánt és a 18 éves F. Dániel - munkahellyel, jövedelemmel nem rendelkeznek, egyikükkel szemben több büntetőeljárás van folyamatban, alaposan feltehető, hogy szabadlábon hagyásuk esetén újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követnének el. Mindkét gyanúsított vonatkozásában fennáll a szökés és elrejtőzés veszélye, amelyet alátámaszt, hogy hosszas, kitartó rendőri üldözés ellenére elmenekültek a helyszínről – tájékoztatott Jászberényiné Király Teodóra, a megyei ügyészség sajtószóvivője.

13:53 A rendőrség képeket és videót is közölt.

A bíróság csütörtökön elrendelte az egyik férfi őrizetbe vételét, a másik gyanúsított esetében pedig lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el.

Ahogy arról már beszámoltunk: a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság tevékenység irányítási központjába március 17-én 0 óra 40 perckor érkezett bejelentés arról, hogy egy dunaújvárosi gyár mellett parkoló tehergépkocsiból ismeretlen tettesek autógumikat tulajdonítottak el.

A bejelentés alapján helyszínre riasztott rendőrök többször megkísérelték megállítani a tehergépjárművel menekülő elkövetőket, menet közben a tehergépkocsiban utazó elkövetők különböző tárgyakat dobáltak – köztük az ellopott gumiabroncsokat – a rendőrautók elé annak érdekében, hogy azok haladását akadályozzák. A hajsza Bács-Kiskun megyében folytatódott, azonban a tettesek a kunszentmiklósi vasúti átjáró tilos jelzése miatt megállásra kényszerültek, ahol az egyenruhások igazoltatni akarták őket. Azonban a tehergépjármű vezetője ismét menekülni próbált, ekkor hátramenetben a mögötte álló szolgálati gépjárműnek ütközött, majd az egyik intézkedő rendőr figyelmeztető lövése ellenére a sofőr feléjük hajtott, így az egyenruhásoknak, hogy ne üsse el őket, el kellett ugraniuk, majd a kerekekre célzott lövéseket adtak le. A tettesek a defektes abroncsokkal egy földúton még néhány kilométert megtettek, majd gyalogosan menekültek tovább. Végül a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság munkatársai segítségével fogták el a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható két férfit.

Kiss Z. Edward, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy a kunszentmiklósi illetőségű, 27 éves F. Zoltánt és a 18 éves F. Dánielt lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a dunaújvárosi nyomozók, majd bűnügyi őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásukra

Jászberényiné dr. Király Teodóra, a Fejér Megyei Főügyészség szóvivője lapunkat arról tájékoztatta, hogy a Dunaújvárosi Járási Ügyészség indítványozta a két férfi előzetes letartóztatását. Emellett a Székesfehérvári Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt nyomozást rendelt el.

– A gyanúsítottak munkahellyel, jövedelemmel nem rendelkeznek, egyikükkel szemben több büntetőeljárás van folyamatban, alaposan feltehető, hogy szabadlábon hagyásuk esetén újabb bűncselekményt követnének el. Mindkettejük esetében fennáll a szökés és elrejtőzés veszélye, amelyet alátámaszt, hogy hosszas, kitartó rendőri üldözés ellenére elmenekültek a helyszínről. Mindezekre figyelemmel az ügyészség nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt indítványozta előzetes letartóztatásukat. A gyanúsítottak harmadik társa jelenleg szökésben van – tette hozzá.

A Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírája csütörtökön az egyik gyanúsított letartóztatását az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte, amely döntés a gyanúsított fellebbezése miatt nem jogerős. A másik gyanúsított tekintetében pedig lakhely elhagyási tilalmat rendelt el, amely jogerős.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!