Hírek

2013.06.09. 15:36

Árvíz Fejérben - Tetőzés előtt a Duna (frissítve)

A dunai árhullám tetőzése előtt egy nappal minden figyelem a folyóra és a védművekre irányult a folyó Fejér megyei szakaszán.

Körmendi Erzsébet

Adonyban befejezték a felkészülést: a veszélyeztetett területről három embert muszáj volt kitelepíteni, elhelyezésükről az önkormányzat gondoskodott, és a rendőrség lezárta a  Lórév felé vezető utat és figyeli az ingatlanokat. A 6-os út Ercsi és Adony közötti szakaszán súlykorlátozást vezettek be szombaton,  visszavonásig a 3,5 tonna össztömeg feletti járművek nem közlekedhetnek.

Kulcson a hajóállomásnál épített homokzsák-gátnak az alját nyaldosta a folyó vasárnap délután, de az ideiglenes védműn belül lévő vendéglő teraszán minden asztalnál vendégek ültek, és figyelték az őket körülvevő és egyre csak terjeszkedő folyót. Rácalmáson a polgárőrség vezetője, Bartal Zoltán és a civil szervezet tagjai háromóránként ellenőrzik a Kiss Ernő utca végében a vízmagasságot. Ott ugyanis nagyon magasan volt a Duna, ma délután kezdte megközelíteni az utat.

Fotó: Vohlmann György

A Rácalmást és Dunaújvárost a parton összekötő Páskom utca a folyómeder szerves részévé vált már szombaton. Ma délután négy órakor a Sirály utcában lakó Szárszó Róbert motorcsónakkal vitt végig bennünket a Páskom utcában, ahol a kerítések tetejéből jó, ha 20-30 centiméter, a fáknak pedig már csak a lombkoronája látszott ki a vízből. Az ottani nyaralók tulajdonosai már pénteken elhagyták az ingatlanokat, a területen nem tartózkodhat senki.

A Dunamenti Apróvadas Vadásztársaság tagjai mentették az őzeket a Nagy-szigetről. Az áradás miatt elhullott állatok tetemével szerencsére még nem találkoztak... A polgárőrségtől Bartal Zoltán és Rodenbücher József elmondta, a Kiss Ernő utca végében van három ház, ahol gondok lehetnek, ott  háromóránként ellenőrzik  a vízmagasságot.

Dunaújvárosban Táborállás felé az Üdülősort lezárták, mert az utca felét elborította a víz, ott is már csak csónakkal lehet közlekedni. A Szalki-szigetre délután még be lehetett menni, de a szabad strand, a kemping, a hajóállomás és a Halászcsárda víz alatt volt, azokat száraz lábbal megközelíteni nem lehetett: kintről csak azt hallottuk, hogy a csárdában működnek a szivattyúk. A szabad strand parkolója teljesen víz alá került, már csak néhány centiméter hiányzott ahhoz, hogy elárassza az utat.

Kisapostagnál megfeszített munka zajlott továbbra is, hivatásosok és önkéntesek dolgoztak a védműveken,  ellenőrizték a homokzsák töltést, és megerősítették azt, ahol kellett.

Az Országos Vízjelző Szolgálat előrejelzése szerint Adonyban és Dunaújvárosban hétfőn tetőzik az áradó Duna. A folyó teljes szakaszán hajózási tilalom van. A Fejér Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága teljes vadászati, horgászati és halászati tilalmat rendelt el az árvíz által érintett területeken.

Volt, aki visszatért és nem akarta elhagyni az ártéren lévő házát. Részletek itt!

Figyelmeztetés: komoly gondok

A megyei védelmi bizottság kéri a lakosságot, kövessék figyelemmel a testület, a vízügyi igazgatóság és a katasztrófavédelem közleményeit. Nagyon sokan mennek le most a folyópartra, kíváncsiskodnak, nézelődnek, fotóznak. Néhányan - gyerekek is - belegázolnak a vízbe. Pedig a Duna víze a higított szennyvízzel egyenértékű most: fertőzést okozhat és az uszadékok miatt balesetveszélyes is!


 

Kelemen Gábor Dunaújvárosból még tavaly június 4-én létrehozta Magyarország első Ételmegosztó internetes portálját azoknak, akik nem szeretnék kidobni a feleslegessé vált, de még használható élelmiszereket, illetve azoknak, akiknek jól jön egy doboz konzerv, vagy egy csomag hagyma. Most az árvízhelyzet okán írt a DH-nak, s jelezte: e helyzetben talán még többen vennék igénybe ezt a lehetőséget.
Kezdeményezéséről ide kattintva lehet többet megtudni!


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!