Hírek

2016.01.22. 18:07

Aranyos rajzosok - Egy tagozat káprázatos elő- és utóélete

Dunaújváros – Páratlan sikersorozat egyik legfontosabb eseménye következett el pénteken este öt órakor az Arany János Általános Iskola Arany Galériájában.

Pekarek János

Az intézmény rajztagozata ebben a tanévben ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját. Ebből az alkalomból kiállítás nyílott, amelyen azoknak a volt tanítványoknak a műveiből mutattak be néhányat, akik egykoron ide jártak, itt tanultak, s ma már felnőttként, akár hivatásos képzőművészként, akár közgazdászként, de emellett hobbiból rajzolóként máig sokat köszönnek az iskolának, ahol kreatív gondolkodást, sajátos látásmódot, a világ be-, el- és felfogásának művészetét sajátították el.

Döbbenetesen sokféle pályára mentek azok a fiatalok, akik az Arany János Általános Iskola rajztagozatán végeztek! Közgazdász, tájépítész, szobrász, formatervező, leendő jogász, rajztanár, vizuális nevelő lett belőlük, többek között – de akik eljöttek az intézmény rajztagozatának harmincadik évfordulója alkalmából rendezett pénteki tárlat megnyitójára, mind egyként hangoztatták: nagyon sokat köszönhetnek az iskola kreativitásra, szabad látásmódra nevelő munkájának. Nem mindenkiből lett hivatásos képzőművész, vagy vizualitással foglalkozó nevelő, mint a fentiekből is kitűnik – ám az úgynevezett amatőrök is mindmáig foglalkoznak rajzzal, festészettel: kreativitással... Ennél többet iskola aligha adhat! S akkor most soroljuk föl a kiállítókat, akiknek műveit február 19-ig láthatják. Ács Attila, Borbély Gréta, Czékmán Csaba, Kosina Anett, Kovács Ildikó, Markóth Fanni, Pók Tímea, Simon Barbara, Varga-Pesei Petra, Csergő Noémi Regina, Eke Annamária, Kádár Tamás, Melkovits Ágnes, Melkovits Tamás, Papp Renáta, Végh Abigél, Végh Árpád. A tagozatvezető tanár: Horváth Éva. Társai: Kádárné Szepesi Ibolya, Ritzl Judit. Rajztagozatos tanítók: Németh Márta, Ali Márta. Tanítottak a tagozaton (többek között) Gáspár Aladár, Golubov Gábor. A kiállításmegnyitón az iskola 2. c és 6. c osztályos diákjai énekelték Kőszeginé Csontos Éva szerzeményét, Gulácsy Anita tanárnő kíséretében: "Rajzolj, fess és mindent láss!"

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!