Aprók Háza - nagy ötletek Óvoda - nagyobbaknak is...

Ma van itt először, mondja a vezetőnő.

Egy másik kisgyerek, aki ugyancsak először jár e falak között, a világért el nem engedné egy másik dajka kezét: úgy jár-kel a csoportban, vele kettesben, mintha nélküle elveszne.

Talán úgy is lenne: lelkileg.

Mindennek semmi különösebb jelentősége nincs, még csak azt sem állíthatom, hogy itt tapasztalni ilyet egyedül: munkámnál fogva bejáratos vagyok jónéhány dunaújvárosi óvodai egységbe, és mindenütt nagyon hasonló jelenetekkel találkozni, hál istennek!

Viszont tegnap itt jártunk, az Aprók Házában, ami nem is egy óvoda, hanem kettő: a régi 8. és 9. számú ovi, és mégiscsak komoly hangulati aláfestés volt, különösen a magam egykorvolt óvodai éveire visszagondolva, hogy így törődnek az újoncokkal!

Akik azért (ugyancsak más helyi óvodákhoz hasonlatosan) úgynevezett vegyes csoportokba kerülnek: tehát a hagyományos kis-, középső- és nagycsoportok helyett mindhárom korosztály tagjaiból összeálló közösségek részei lehetnek. Aminek többek között az is előnye, hogy például testvérek is lehetnek egy csoportban, vagy a plusz évig maradók a megszokott óvónőkkel lehetnek.

Azonban nem erről akartunk írni. Ám ezek után az is másképp hangzik, hogy ez az óvoda (megint csak: is) egyfajta szellemi központja a Technikum városrésznek, más intézményekkel együtt, a maga módján. Csak, hogy egy régi pedagógiai tételt idézzek: gyereket csak a szülőjével együtt lehet nevelni...

Márpedig itt mindent elkövetnek ezért.

A dolog még a nyolcvanas években kezdődött, amikor a 8. óvoda a művészeti nevelést választotta nevelési programja középpontjául. Ezt aztán átörökítették az Aprók Háza 2001-es létrejötte utánra is, amikor a két szomszédos intézményt összevonták. Szerencsére a kerítéseket is lebontották közöttük: jelképesen, és gyakorlatilag is tágabb szemléletet létrehozva.

No, mostanában az Aprók Házában évente legalább két kiállítás nyílik, és év közben sok minden más mellett környezettudatos nevelést folytatnak.

Jelszavak, mondhatnák a cinikusok, üres jelszavak.

Hát akkor vegyük sorra, hogy mondjuk 2007-től kezdve látható volt itt Kolonics Ferenc gobelinművész tárlata. Paksiné Mohai Mariann mézeskalács- és (egy évaddal később) hímestojás-kiállítása. Volt itt hangszerkiállítás a Sándor Frigyes Zeneiskola közreműködésével, a hangszerek rendelkezésre bocsátását és megszólaltatását illetően egyaránt, játékmackó-bemutató, régi korok játékainak kiállítása (a nagyvenyimi óvoda segítségével), Múltidéző: honfoglaló őseink viseleteiből és fegyvereiből, eszközeiből a Bánki-középiskola támogatásával, a Lorántffy-középiskola ruhatervezőinek-ruhakészítőinek művészeti- és divatstílusokat szemléltető kiállítása ruhák, bőrdíszművek és tűzzománcok bemutatásával.

És a gyerekek (következésképpen: szüleik is!) más óvodákból érkezettekkel együtt csodálkoztak azon, milyen fontos és ügyes emberek élnek közöttünk...

Ami pedig a környezettudatos nevelést illeti, az elvont fogalmat Dobóvári Zoltánné egységvezető óvónő magyarázza meg:

- Óvodánk nevelési programjában szerepel, hogy a környezet tiszteletére szoktatjuk a kicsiket. Virágos- és sziklakertet gondozunk, madarakat etetünk veléük együtt, falaveleket és konyhai hulladékokat komposztálunk a segítségükkel. Érdemes megfigyelni, ahogy a kicsik szemmel tartják, melyik madáretető ürült ki, hova kell utánpótlás, és milyen lelkesen hozzák be hazulról a maguk készítette madárkalácsokat, amiket az erkély rácsára raknak, hogy az ablak mögül figyelhessék az összegyűlő madarakat!

Ó, ha ennek a lelkesedésnek csak tizede átszivárogna az óvoda kerítésén, megszállva másokat is...