Hírek

2011.06.30. 02:29

Amikor norvégok is jönnek

Szünidei Biblia Tábor : az elnevezés nem egy vallási előadásokba fáradt rendezvényt, hanem egy játékos, napi egyszer A Könyvvel is foglalkozó gyerektábort jelent! A Szalki-szigeten a város, vállalkozók, és az ADRA nemzetközi segélyszolgálat részvételével hatvan gyerek tölti vidáman napjait.

Pekarek János

Most, a város Útkeresés Családsegítő Szolgálatának nem volt nehéz dolga kiválasztani negyven olyan gyereket, akik hátrányos körülmények között nevelkednek, s másképp aligha jutnának el táborba ezen a nyáron, csak így, a szolgálat - és a nemzetközi adventista szeretetszolgálat, az ADRA - együttes segítségével.

- Azokból a családokból választottunk, akik évek óta szorosan együttműködnek velünk! - mondja Puskás Zita, az Útkeresés szolgálat munkatársa, egyben a tábor egyik csoportvezető kísérője.


Mindent elmond egyébként a hangulatról, hogy a felnőttek egy percet sem tölthetnek a szerfölött vidám és szeretetteljes gyerekek társasága nélkül.

A negyven dunaújvárosi gyerekhez még húsz csatlakozott hétfőn, a tábor első napján a városkörnyékről, sőt, még Székesfehérvárról is: őket azok a segítők hozták magukkal, akik a tábor életének szervezésében segítenek.

Összesen tizenegy felnőtt ember jött így össze a városból, és annak tágabb környékéről - plusz a norvégok.

Nem tévedés: Norvégiából tizennégy segélymunkás utazott Magyarországra, az adventisták segélyszolgálatának hívására, csak azért, hogy ennek az egyhetes dunaújvárosi napközis tábornak a lebonyolításában segédkezzenek!

De róluk majd később.

- Sok köszönettel tartozunk a város önkormányzatán kívül a helyi vállalkozóknak és vállalkozásoknak, akik ingyen vagy kedvezményesen a segítségünkre vannak! - mondta lapunknak a tábor kiötlője és lelke, Gyürüs Istvánné, a környék adventista lelkészének felesége. - A Szünidei Biblia Tábor résztvevői például ingyen utazhatnak a Volán buszán. A hétfőtől szombatig tartó rendezvény tagjainak reggelijét és több ebédet is vállalkozók: az Alibi pizzéria, a Braun pékség, a Pomóthy üzletház, a tassi Halászcsárda adja. Lukács János vállalkozó hajókázni viszi a gyerekeket. A Szalki-szigeti ifjúsági szálló a helyet és a szállást biztosítja - sorolja a segítők szerencsére hosszú névsorát Gyürüsné.


Joggal kérdezhetik, hogy egy napközis tábornak minek szállás. Például: a távolabbról érkezett segítők és szervezők érdekében. A legmesszebbről természetesen a norvég segélymunkások jöttek. Fiatalok, idősebbek egyaránt. De aligha találhatnánk köztük jobb riportalanyt, mint a már nyugdíjas stavangeri és lillehammeri tanárnőt, Gunhild Hansent. Ő kétéves kora óta él kerekesszékben.

- A kerekek az én lábaim! - mondja mosolyogva. Míg mifelénk többnyire azt gondolnák az emberek, van neki elég baja, ő úgy véli, hogy másoknak kell segítenie... Így a norvég adventisták révén lévett kapcsolatba az ADRA magyar szervezetével, s jött el hozzánk, segíteni, tizenhárom társával. Nem hiába: a gyerekek őket is imádják!


Bakosné Zohán Tünde, az ADRA magyarországi igazgatója lapunknak elmondta: 1991 óta dolgoznak hazánkban, természeti és ipari katasztrófáknál is. A nyáron 25 tábort működtetnek, a legnagyobbat Lellén, 140 hátrányos helyzetű gyerekkel.

Végül egy dunaújvárosi testvérpár, a tizenegy éves Lisztes Szabolcs Titusz és a tízéves Líviusz szavait idézném:

- Ez a tábor nagyon jó!

Hát, ha ezt éppen ők mondják, s nem más...

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!