Hírek

2014.09.28. 19:10

Amikor minden a tökökről szól

Kellemes idő, jó hangulat, na meg persze amerre a szem ellátott, tökkompozíciók sokasága fogadta szombaton és vasárnap a Rácalmási Tökfesztiválra érkező vendégeket.

Gallai Péter

Immár tizenegyedik alkalommal rendezte meg az eseményt az idén húsz éves Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület, amely mint Bodnár Sándor elnök és egyben a fesztivál főszervezője fogalmazott: már jócskán túlnőtt a régió határain, országos rangot vívott ki magának, amit az érkező vendégek az igazoltak. Ami így is volt: az ember amint elérte a várostáblát, csak lépésben tudott haladni, egyrészt a forgalom miatt, másrészt az autók rendre megálltak, hogy a szebbnél szebb, vagy elképesztően ötletes, humoros kompozíciókat megcsodálják a házak előtt.

Ismét sokan voltak kíváncsiak az eseményre (Fotó: Ady Géza)

Nem kis fejtörést okozhat minden évben, milyen újdonsággal is rukkoljanak ki a rácalmásiak. A fesztivál területén ezúttal is nagy volt a nyüzsgés, Széles Gábor családjával és barátaival Dunaföldvárról érkezett, most először vannak itt, de lenyűgözte őket a csodaszép kúria, s persze a programok sem rosszak.

Szombaton az ünnepélyes megnyitón jelen volt és köszöntőt mondott dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő, dr. Simon László megyei kormánymegbízott, Lee Sang Il, a Hankook Tire ügyvezető igazgatója, Schrick István rácalmási polgármester, Bodnár Sándor, valamint a német partnertelepülés, Dransfeld frissen megválasztott polgármestere, Matthias Eilers. Galambos Dénes kiemelte, hogy idén ez a harmadik rendezvény, ami jelentős közönséget mozgat meg és fontos, hogy civil szervezet áll mögötte.

Dr. Simon László először vett részt az eseményen: – Fantasztikus ez a rendezvény, csak gratulálni tudok a szervezőknek. A magyar kormány képviseletében vagyok jelen, fontosnak tartjuk, hogy olyan közösségépítő eseményeket is támogassunk, mint például a tökfesztivál.

Felnőtt és gyerek egyaránt színes programkínálatból választhatott (Fotó: Ady Géza)

Lee Sang Il első alkalommal nyitotta meg a fesztivált, mint Rácalmás polgára: – Helyiként büszke vagyok arra, hogy minden évben egyre több arcot látok, akik ezeken a remek programokon szórakozhatnak. Schrick István fantasztikusnak nevezte, hogy míg tizenegy éve pár százan voltak, addig szombaton délután már ötezer látogatóval büszkélkedhettek.

Nagy Bandó András humorista könyveivel érkezett a fesztiválra (Fotó: Ady Géza)

Az eseményen egy országosan ismert humorista is feltűnt, de nem a színpadon. Nagy Bandó András saját, gyerekeknek és felnőtteknek szóló verses és prózai köteteinek standja mögött állt. A rendkívül közvetlen humorista sokakat odavonzott, s a megszeppenteket is gyorsan feloldotta viccel, sztorival.

Nagy csapat munkája

Szombaton koradélután már közel hatszáz tökkompozícióért osztották ki a szervezők a jól megérdemelt belépőket. Ha minden kompozíció mögé csak három alkotót számítunk, akik tevőlegesen is hozzájárultak a fesztivál sikeréhez, s ehhez hozzávesszük azt a több száz önkéntes segítőt, akik az előkészítésben és lebonyolításban részt vettek, bátran mondhatjuk, hogy minden második rácalmásinak tevőleges része volt a sikerben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!