Hírek

2014.05.25. 20:25

Dunaújvárosban is alacsony részvétel mellett zajlott az EP-választás

A városban, illetve a környező településeken is alacsony részvétel mellett zajlott vasárnap az Európai Parlamenti választás. Vasárnap este fél hétig a választók mindössze 27,64 százaléka szavazott.

Munkatársainktól

Az egyik vidéki településen, Mezőfalván a 3861 szavazásra jogosultból délután 15 óráig a négy körzetben összesen 558-an adták le voksaikat. A kevés létszámú szavazók között azonban vannak, akik ezúttal is határozott elképzelésekkel jöttek.

Özvegy Miklós Mihályné az urna bizottsággal történt ellenőrzése után szavaz

Mazzagné Madarász Mária Mezőfalva kettes körzetében a szavazatleadás után elmondta: Ugyanolyan jelentőséggel bír nála ez a szavazás is, mint az országgyűlési. Határozott elképzeléssel jött. Véleménye szerint nagyon fontos, hogy megfelelő képviselete legyen a magyaroknak az Európai Parlamentben. Remélhetőleg minél többet profitálhatunk belőle. A pályázatok útján elnyert uniós források sokat lendítettek, lendíthetnek Magyarországon.

Mazzagné Madarász Mária határozott elképzeléssel választott Mezőfalván

A vasárnap eseménytelenül telt Dunaújvárosban és a környező településeken is, a helyi választási bizottság délután tartott sajtótájékoztatóján dr. Bakos Károly elnök a 15 órás részvételi adatokat ismertette:

– Dunaújvárosban ez 20,33 százalék, de például Iváncsán csak 10,11 százalék ment el eddig voksolni, Pusztaszabolcson 13 százalék.

Dunaújvárosban az utolsó, 18.30 órakor nyilvánosságra hozott adat szerint 27,44 százalék voksolt. Az országban több kisebb rosszullét történt a szavazóhelyiségekben, a Fejér megyei Beloianniszon pedig egy érdekes eset: egy választópolgár véletlenül a urnába dobta a személyi igazolványát és lakcímkártyáját. A bizottság elnöke arról tájékoztatta, hogy az urnát felnyitni nem lehet, ezért akkor kapja csak vissza az iratait, ha bizottság már feldolgozta a szavazatokat.

Cserna Gábor Dunaújváros polgármestere a 28-as szavazókörben adta le voksát

– A szavazókörök zárása után két órával már 99,07 százalékos volt a feldolgozottság – mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke.

Azonban az eredményeket nem lehetett közzéteni, ugyanis Olaszországban csak este 11 órakor zártak be a szavazókörök, s ezt meg kell várni.

Dunaújváros részletes részvételi adatait itt olvashatja>>

Az EP-választásról itt olvashat további híreket>>

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!