Hallgassa élőben!

Akkor már túl közel volt a föld

Baracs-Kisapostag - Sporttársak, barátok, rokonok, tisztelők emlékeztek két, évtizedekkel ezelőtt elhunyt ejtőernyősre.

Gyönyörű, napos, meleg idő volt a baracs-kisapostagi reptéren 1976. július 15-én, Görbicz Károly halála napján. Akárcsak 1986. július 26-án, amikor Hamvai Gábor veszítette életét. S ilyen idő volt 2016. július 30-án is, amikor sporttársaik, bajtársaik megemlékeztek róluk a reptéren. Nagyon sokan eljöttek.

Négy ejtőernyős oktató: dr. Pallo József, Selymes László, Hatvágner Márton, Nagy Attila emlékugrással tisztelegtek az elhunytak előtt.

Az ugrás célpontja az a kopjafa volt, amit a sporttársak néhány éve állítottak a repülőtér szélén, közel ahhoz a helyhez, ahol Görbicz Károly teste a földnek ütközött. Szomorú párhuzam volt, hogy a rárepülés iránya és a kiugrási pont szinte ugyanaz volt, mint a két tragédia idején. A kopjafánál a bajtársak nevében Pinczési István, Szabó István, Ládás Károly ejtőernyősök helyeztek el koszorút elhunyt barátjuk tiszteletére.

Az emlékugrás egyik résztvevője, Selymes László a levegőben, alig húsz méterre a reptér szélén álló kopjafa-emlékműtől Fotó: Ady Géza

Felföldi János egykori ejtőernyős függetlenített oktató, aki negyven éve ugyancsak jelen volt a szerencsétlenségnél, felidézte a történteket.

Eszerint az akkor 28 éves Görbicz Károly ejtőernyős oktató a II. osztályú utánpótlás bajnokság versenybírójaként szállt fel a repülőgépre. Aznap már ötödször. A feladat 2000 méterről végrehajtott stílusugrás volt. Minden ugrónál külön rárepültek a célra, Görbicz a versenyzők után ugrott, ha kiürült a gép.

A tragikus végű ugrásnál 700 méteren nyitott, de ejtőernyője nem nyílt ki rendesen. Azonnal próbálta leoldani, ám az egyik leoldócsat nem működött. Vízszintesen, hanyattfekve kezdett pörögni. 200-250 méternél sikerült leoldania az ernyőt, majd a levegőben hasrafordult, megállította a pörgést, kinyitotta a mentőernyőt, aminek nyílása elkezdődött – de akkor már túl közel volt a föld.

A megemlékezésen jelen volt Görbicz Károly húga, Tölgyesi Tiborné, aki ma Fehérváron él, de elmondta: valahányszor hazamegy szülőfalujukba, Bakonycsernyére, még mindig sokan emlegetik Karcsit, az örökké vidám, jószívű embert.

Ezután a repülőtér bejáratánál álló, központi emlékműnél emlékeztek meg a harminc éve elhunyt Hamvai Gábor ejtőernyős növendékről. Dr. Pallo József, akkori felszerelő parancsnok emlékezett arra, hogy az első kézi nyitású ugrás során a 17 éves Gábor egy felszálló légáramlatba került, ami messzire sodorta a repülőtértől. Egészen a Dunáig: végül a folyóban ért a vízre. Elmondta, hogy a fölötte köröző repülőgépből látták, ahogyan a kupola a vízen lebeg. Tóth János klubtitkár beúszott hozzá a partról, de már nem tudott segíteni rajta.

– Ez volt annak a napnak a története – fejezte be visszaemlékezését Pallo József. Hamvai Gábor emlékére is elhelyeztek itt egy koszorút.

Selymes László

Dr. Palló József

Tölgyesi Tiborné

– Olyan nap volt az is, mint ez a mai. Hamvai Gábor egy felszálló légáramlásba, termikbe került, és végül a Dunába esett. Láttuk a repülőből. Egyik barátja azt követelte: a gép húzzon át alacsonyan Gábor fölött, és ő kiugrik segíteni. Nem hagyhattuk…



Vasút
Piramisok és szupervonatok, nagyot fejlesztenek Egyiptomban
kék hírek / 10 perce
Jogosítvány nélkül vezetett a dunaújvárosi férfi
Az elmúlt 24 óra rendőrségi hírei.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BARTA ISTVÁN nyugalmazott bv. zászlós 80 éves korában elhunyt. Temetése szűk családi körben megtörtént. A gyászoló család
"Megállt a szív, megállt a kéz, Nincsen szó az ajkadon. Szívünkben örökké élsz, Mert szerettünk nagyon..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY SÁNDORNÉ sz.: Korsós Erzsébet (volt Építők útjai lakos) 92 éves korában elhunyt. Temetése 2021. január 25-én 10 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
"Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZILÁGYI ISTVÁN 79 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2021. január 25-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Ezúton szeretnénk köszönetet nyilvánítani az Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthona Dunasor 15. szám alatti intézménye minden dolgozójának MAYER LAJOSNÉ Szilvike lelkiismeretes, szeretetteljes gondozásáért, ápolásáért. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MAYER LAJOSNÉ szül.: Kálnoky Szilvia 87 éves korában elhunyt. Temetése 2021. január 28-án 11.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy JÓ ISTVÁN 81 éves korában elhunyt. Temetése 2021. január 20-án 10 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
"Itt jókat alszunk, mert örök az álom, Örök a szél és a lomb a fákon, Örök a magány és örök az emlék, Bennünket lágyan ringat a nemlét. De ha gondolsz ránk, mi felébredünk, De ha gondolsz ránk, érinted kezünk, De ha gondolsz ránk, abban örömöt lelünk, De ha gondolsz ránk, akkor itt vagy velünk!" Emlékezünk SIMON LÁSZLÓ halálának 11. és SIMON LÁSZLÓNÉ halálának 9 évfordulójára. Szerető családjuk
Emlékezünk KOVÁCS SÁNDORNÉ halálának 9. évfordulóján. Emlékezünk, amíg élünk, a szívünkben élsz. Férjed, lányod, unokáid és dédunokáid
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RÓZSA TIBORNÉ 73 éves korában elhunyt. Búcsúztatása január 22-én, pénteken 13 órakor lesz a dunaújvárosi kompkikötőben. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MOHÁCSI ISTVÁNNÉ Rózsika 88 éves korában örökre megpihent. Temetése 2021. január 22-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
„Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelejtenek, örökké él, akit nagyon szerettek.” (Tóth Árpád) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették drága Édesapámat, imádott Nagypapát, szeretett Apóst és Testvért, hogy BUCHOLCZ JÁNOS 2020. december 2. napján életének 85. évében örökre álomba szenderült. Szeretett halottunk hamvasztás utáni búcsúztatása a későbbiekben lesz megtartva. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik Mohai Gyula temetésén részt vettek, fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FARKAS EDE 84 éves korában elhunyt. Temetése január 15-én, pénteken 14.30-kor lesz a mezőfalvi temetőben. A gyászoló család
„Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt idő arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HÓDOSI JÁNOS 81 éves korában elhunyt. Temetése szűk családi körben kerül megtartásra. A gyászoló család
Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY KÁROLYNÉ szül.: Kuminka Erzsébet volt KIOSZ titkár 88 éves korában elhunyt. Temetése szűk családi körben történik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY ILONA volt szülésznő 82 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2021. január 15-én 14 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FEHÉR ISTVÁNNÉ sz.: Nagy Ilona 76 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. január 12-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi temető ravatalozójában. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MOHAI GYULA 63 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2021. január 11-én 14.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HERCZIGNÉ KEMÉNY ÁGNES 70 éves korában elhunyt. Temetése szűk családi körben lesz megtartva. A gyászoló család
"Tied a csend a nyugalom, mienk a könny, a fájdalom. Akartunk mi annyi jót és szépet, de a sors életünkben mindent összetépett." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SEMEGI ZOLTÁN 64 éves korában örökre megpihent. Szerettünktől szűk családi körben búcsúzunk. A gyászoló család
Gasztronómia / 38 perce
Három Michelin-csillagot kapott egy marseille-i étterem
váltás / 44 perce
Nagyon közel a madridi átigazoláshoz Alaba
Csökkent a szállítás / 56 perce
Nagyot zuhant a mobiltelefonok eladása Kínában
televízió / 57 perce
Adáshiba a Diginél – dolgoznak a hiba kijavításán
duol.hu
lassúság / 1 órája
Kevés a vakcina Európában, így Magyarországon is
visszásságok / 1 órája
Elhúzódik az Altus-nyomozás