Aki Istenbe kapaszkodik

Barina Júlia, a cecei katolikus templom kántora, a dorogi járás egy gyönyörű fekvésű, alig 800 lelkes falujában, Mogyorósbányán született 80 évvel ezelőtt. A közelben található Péliszentkereszt, az országszerte ismert búcsújáró hely, ahol a Visitatio Canonica szerint 1730. május 30-án egy sántán született gyermek csodálatosan meggyógyult. A kegyhelyet 1913 novemberétől az olasz katolikus pap, Bosco Szent János által alapított szalézi szerzetesrend gondozza. A rend alapítóját XI. Pius pápa éppen húsvét vasárnapján avatta szentté, 1934-ben. Júlia édesapja az első világháborúban, a párkányi híd védelmében tanúsított hősies helytállása miatt a Vitézi Rend tagja lett.

A szülők imádságos munkásemberek voltak. A kis faluban öt gyermeket neveltek fel, akik közül Júlia a legkisebb. A család szellemisége, a környezet meghatározó volt a hitbéli nevelése terén. A vallástalan ötvenes években is rendszeresen jártak templomba, hittanra, volt belőle konfliktus bőven. A faluban a kántori és énektanári tevékenységet a rendek feloszlatásáig a szaléziek látták el. A rendőrség az ellenük folytatott nyomozó munkához gyakran felhasználta a gyerekeket. Júliát egyszer egy álló napig hallgatta ki a dorogi rendőrség, hogy megtudják tőle, mit beszélnek a tanítói, hogyan izgatnak a rendszer ellen.

Barina Júlia a szerzetesekhez hasonló életet él - nyolcvan éven át szolgált Fotó: Zsedrovits Enikő

A tatai gimnáziumban érettségizett, majd a fővárosban szerzett kántor és kórusvezetői oklevelet. A zene iránti érdeklődést is a szalézi tanárok ébresztették fel benne, akik a „légy vidám és tégy jót" jelmondat jegyében nevelték. Júlia belső elhivatottságból az egész életét az egyház segítésének, a tanításnak szentelte. A rend mellett működő világi munkatársak hálózatának tagjaként mindvégig a szerzetesekhez hasonló életet él. Nyugdíjazásáig a szülőföldjén kántorkodott. Tanított, temetett, díszítette az oltárt, énekelt, orgonált a miséken. A templomok egyszerű robotosa, aféle mindenesként dolgozott Vértesszőlősön, Dorogbányán, Mogyorósbányán. Aztán egyszer találkozott a cecei plébánossal, aki meghívta a faluba. Azóta ott él. Világi ruhát visel ugyan, de mindenki kedvesnővérnek szólítja, mivel valóságos szerzetesi életet él. Vidám és jószívű, segítőkész, kedves ember. Ha nem köszöntik, ő akkor is köszön. Bár egyedül él, soha sincs egyedül, nem magányos. Vagyonra sem tett szert. A hosszú évek munkájának gyümölcse a kiegyensúlyozott lélek, a jó Istenhez és a Szűzanyához fűződő erős kapcsolat, a mindvégig megőrzött hit.

A mai napig szolgál. Gyerekeknek hittanórát tart, tanít énekelni, jó hangú, lelkes hölgyekből kórust alakított a faluban. Az egyházi szertartásokon kívül is fellépő csapat a cecei határokon túl is szép sikereket ért el az elmúlt években.

Júlia többször elzarándokolt a boszniai kegyhelyre, Medjugorjébe, találkozott a jelenések szemtanúival, és látott gyógyulásokat is. Lakása, akárcsak a lelke, tele van az onnan származó emlékekkel. Idén már nem tud vállalkozni a zarándoklatra, de folyamatosan kapcsolatban van a kegyhellyel, zarándoktársaival, követi az ottani történéseket, és a jó hírek, a hit közvetítője marad, amíg él. Megtanulta és meg is éli Don Bosco csodálatosan szép gondolatát: „Kapaszkodj Istenbe, mint a madár: amikor énekel, remeg alatta az ág, de tudja, hogy tud repülni." Áldott húsvétot, kedvesnővér!

Sorozatunkban olyan embereket, sorsokat mutatunk be, amelyek példaként szolgálhatnak kortársainknak.