Hírek

2017.08.25. 17:25

A Vasas jubileuma után, így készülnek a Munkásművelődési Központ következő félévére!

A Munkásművelődési Központ elkövetkező félévét a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes jubileuma határozza meg.

Balla Tibor

Az MMK első programja ebben a félévben egy jótékonysági rendezvény lesz. Köztudottan az intézmény egyik nagy pártfogoltja Móna Jázmin Letícia. Az ő megsegítésére szerveznek egy jótékonysági kulturális fesztivált szeptember 8-án délután, tudtuk meg Kováts Rózsa igazgatótól. Ezen fellépnek majd az MMK kisközösségeinek tagjai, de a hajléktalanszállóról is érkeznek fellépők, hogy tánccal, énekkel, zenével, verssel segítsenek. Ajándékkoszorúkat készítenek a támogatói jegyek mellé, hogy minél nagyobb bevétellel segíthessék a kislányt, akit szeptemberben ismét megműtenek, és a rehabilitációhoz sok pénzre lesz szükség.

Kováts Rózsa, a Munkásművelődési Központ igazgatója

A legnagyobb házon belüli rendezvényük egy nagyszínházi szabadtéri produkció lesz szeptember 11-én este a Jő a nő - avagy a világ teremtődése címmel. A Moravetz Levente rendezte fergeteges zenés vígjátékban olyan nevekkel találkozhatunk, mint Mikó István, Beleznay Endre, Dévényi Ildikó, Szívós Győző. Ezzel a produkcióval zárja az intézmény a szabadtéri szezont és kezdi meg a szokásos évadát.

Ha már szokásos, akkor a megszokottaknak megfelelően folytatódnak a kiállítások is az MMK Galériában. A megszokottaktól eltérő lesz az a tárlat, amelyet Hajdu György, a Rosti Pál Fotóklub egykori vezetőjének emlékére rendeznek régi fotográfiáiból, és régi újságcikkekből. A kiállítások sorában ugyancsak kiemelkedőnek ígérkezik a dunaújvárosi amatőr ikonfestő, Dorogi József tárlata is. Önálló kiállítási lehetőséget kap Klép Sándor, a Mezőföld Természetfotó Egyesület vezetője is, ami nagy érdeklődésre tarthat számot. Ebben a szezonban is folytatódnak Horváth Béla történelemtanár ismeretterjesztő, kulturális, történelmi előadásai. Sőt, hamarosan az előadó saját könyvének bemutatóját is az MMK-ban rendezik.

A Munkásművelődési Központ következő félévét a Dunaújváros Vasas Táncegyüttes évfordulója határozza meg Fotók: Ady Géza

Ezt a félévet meghatározza az intézményben, hogy a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes ebben az esztendőben ünnepli fennállásának hatvanötödik évfordulóját. Ennek tiszteletére decemberben kétnapos előadás-sorozattal ünnepelnek a Bartók nagyszínpadán, ahol fellépnek majd a legkisebbek, a jelenlegi felnőtt táncosok és a nagy öregek is. Három új koreográfiával is készül a nagy alkalomra az együttes.

Tovább működik az Open Mike klub is, ami az igazgató megítélése szerint az utóbbi félévben rengeteget fejlődött. Minden hónap harmadik szombatján elindulnak a táncházak is, a Vasas évfordulóra hangolódásként. Sokak örömére folytatja az intézmény az előző szezonban óriási sikert aratott retró vetélkedőket. Ugyancsak a játékos felnőtteket célozza meg az Activity parti. Októbertől a gyerekeket is szeretnék újra bevonzani a mesevetélkedővel, ami három hónapon át zajlik majd, és karácsony előtt tartják a díjkiosztóját. Az őszi szünetben idén is lesz Boszorkánytábor. Folytatódik a hagyományos Klubszínházi esték sorozat.

Nagy siker volt az Örömlányok végnapjai előadás a szabadtéren

Idén is lesznek egész délutánt betöltő családi programok felnőtteknek és gyermekeknek kézműves-foglalkozásokkal, bábszínházi előadásokkal. Újra lesz rock and roll táncház A nagy érdeklődésre való tekintettel lesz papagájkiállítás, operett és nótaest is. Újraindul az Intermezzo elnevezésű komolyzenei sorozat is. Tovább működik a 72 kisközösség a ház falain belül..

Két elbírálás alatt lévő pályázata is van az intézménynek. Siker esetén januárban elkezdődhet a Népmesepont Dunaújvárosban, amit három éven keresztül fenn is kell tartani majd. A másik pályázat egy másfél éven át tartó kulturális programsorozat pénzügyi alapjait teremtheti meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!