Hírek

2017.06.26. 19:10

Az önkormányzat nem hagyta magukra a vasárnapi tűzeset károsultjait

Gyors segítség érkezett a vasárnapi tűz károsultjainak. Szükséglakást, gyorssegélyt és felújítást nyújt az önkormányzat, hangzott el a tegnapi sajtótájékoztatón.

Balla Tibor

Mint arról beszámoltunk, a gyors beavatkozásnak köszönhetően nem történt nagyobb baj vasárnap este a Bocskai utca 2-es számú házban, amely tetőszerkezetébe belecsapott a villám.

Szinte azonnal észrevették a lakók a bajt, azután hogy a villám belecsapott a négyemeletes lakóház tetőszerkezetébe, és értesítették a tűzoltókat. A szomszédok mit sem vettek észre ebből, csak annyit, hogy a villámcsapás után megszűnt az internetszolgáltatás. Őket a házban lakó Lőwinger Zoltán Mihály, a Pannon Polgárőrség polgárőre dörömbölte fel azzal, hogy ég a tető. Az egyik szomszéd, Hum Kristóf nem tétovázott, addig is kimászott a tetőre egy létrán, és a lakásukból kivezetett tömlővel - amelyet viráglocsolásra és az erkély tisztán tartására nemrégiben építettek ki - elkezdte oltani a tüzet.

A helyszínre a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltóság két járművét, Paksról az emelőkosaras szert, és egy solti tűzoltóautót riasztottak, összesen 18 lánglovag dolgozott egyszerre a helyszínen.

Megérkezésük után a tűzoltók megbontották a cserépfedésű tetőzetet, és megkezdték az oltást kis mennyiségű, szórt vízzel oltották, hűtötték a szerkezetet - tudtuk meg Orosz Csaba alezredestől, a dunaújvárosi tűzoltóparancsnoktól. Mint elmondta, erre azért van szükség, hogy az oltás közben minél kisebb kárt okozzanak az alatta lévő négy lakásban és a pincében. A lépcsőházból 34 felnőttet és öt gyermeket kísértek ki a lánglovagok a lakók segítségével. Ezt az azonnali protokoll indokolja, mivel abban a pillanatban nem tudták, milyen kiterjedésű a tűz, ami lánggal égett. A lakók biztonsága érdekében ilyen esetben feltétlenül ki kell hozni őket.

Bár az esethez mentőt is riasztottak, személyi sérülés szerencsére nem történt. A helyszínt a rendőrség munkatársai és a polgárőrök biztosították. Az intézkedés idejére a Bocskai utca érintett szakaszát teljes szélességében lezárták. A kora esti órákban már csak gőzölgéseket, kisebb füstöket láttak a lánglovagok. Nem sokkal később a lakókat a harmadik emeletig visszaengedték a lakásokba, de a tetőtéri szintre csak később mehettek be. A két érintett lakásba is csak annyi időre, hogy a legszükségesebbeket magukhoz vegyék, mivel mindkét ingatlan egy-egy szobája lakhatatlanná vált a tűzben.

Dunaújváros önkormányzata tiszteletre méltóan gyorsan reagált az esetre. Cserna Gábor polgármester hétfőre rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze, ahol bejelentette: azonnali segélyként a kevésbé rongálódott lakás tulajdonosának 100 ezer, a leginkább érintett lakás tulajdonosának pedig 350 ezer forint odaítéléséről döntöttek. Kijelentette: amennyiben a nagyobb kárt szenvedett lakás tulajdonosa igényli, akkor egy önkormányzati bérlakást ajánlanak fel számára addig, amíg nem tud visszaköltözni otthonába. A polgármester megkérte a DVG Zrt.-t, hogy amennyiben lehetősége van rá, már a héten önerőből, saját költségén kezdje meg a (nem önkormányzati tulajdonú) lakás felújítását. Cserna Gábor mindemellett tárgyjutalomban fogja részesíteni Hum Kristófot, aki bátor önzetlenséggel az oltást még a tűzoltók kiérkezése előtt megkezdte, megakadályozva ezzel a tűz továbbterjedését.

A DVG Zrt. vállalkozási, műszaki és ingatlankezelési ágazatvezetője, Nagy Zsolt megnyugtatta a jelenlévőket, már kedden neki is tudnak állni a munkálatoknak.

Kurán Józsefné, a lakóház közös képviselője elmondta, mihamarabb szeretne egyeztetni a lakás tulajdonosával - aki külföldön dolgozik és a lakásban édesanyja és óvodáskorú lánya él -, hogy minél előbb visszaköltözhessenek a felújított otthonba. Megköszönte az önkormányzat azonnali segítségét, a tűzoltók gyors és hathatós munkáját csakúgy, mint a lakókét, akik egymást segítve hagyták el a veszélybe került házat. Lapunk kérdésére, hogy volt-e villámhárító a háztetőn, Kurán Józsefné azt a választ adta: 2013-ban érintésvédelmi bevizsgálást végeztettek a házon, és az akkori előírásoknak megfelelt, nem volt kötelező ez a meghatározott védelem. Orosz Csaba hozzátette: a társasház tűzvédelmi szabályosságát a katasztrófavédelem ellenőrizni fogja.

Hum László, az egyik érintett kijelentette, minden tisztelete a tűzoltóké, rendkívül pontosan, szakszerűen és gyorsan végezték az oltási és mentésirányítási munkálatokat. Neki pedig hihetünk, hiszen hosszú éveken át irányította a dunaújvárosi mentőállomást, napi kapcsolatban dolgozva a tűzoltókkal.

Iván László, a körzet önkormányzati képviselője kiemelte a közösség összetartó erejét, és felajánlotta segítségét a lakóknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!