Hírek

2016.03.09. 19:19

Egymillió forint bevétellel járt a Pecsét István megsegítésére rendezett gálaműsor

Dunaújváros - Komoly bevétellel járt a gálaműsor, az aukció pedig folytatódik: a hónap, azaz március végéig!

Pekarek János

A Harmincéves vagyok! című, a múlt pénteken, azaz március 4-én a Bartók Kamaraszínházban rendezett, igen nagy sikerű gálaműsor, valamint a rendezvény szünetében a színház Aula Galériájában már korábban kiállított képzőművészeti alkotásokra szervezett aukció nyomán keletkezett bevétel: egymillió forint.

A színház minden közreműködőnek külön levélben köszönte meg a közreműködést. Azt, hogy jelenlétükkel, színvonalas előadásukkal hozzájárultak az est sikeréhez. Külön öröm, szól a színház közleménye, hogy a rendezvény szünetében volt árverésen a 17 darab felajánlott képzőművészeti alkotásból nyolc új gazdára talált!

Akiért ez volt: Pecsét István szeretne harmincéves lenni. Ehhez egy év és sok kezelés kell...

A hónap, azaz március végéig a másik 19 alkotás még megvásárolható. A képek a Bartók Kamaraszínház internetes honlapján megtekinthetők, vásárlásukról érdeklődni a színház szervező irodájában lehetséges, a 25/402-598-as telefonszámon.

Az intézmény, vagyis a Bartók Kamaraszínház a sajtónak küldött közleményében is megköszöni valamennyi fellépőnek, közreműködőnek és képzőművésznek, hogy művészetükkel, alkotásukkal, hozzájárultak ehhez a nemes kezdeményezéshez. Köszönik a közönségnek, hogy jegyvásárlással, a képzőművészeti aukción való aktív részvételükkel támogatták Pecsét István gyógykezelését, és ezáltal egy feledhetetlen estének lehettek a részesei.

A társadalmi felelősségvállalás jegyében a Bartók Kamaraszínház továbbra is nyitott a hasonló kezdeményezésekre. Úgy vélik, hogy a színházművészet segítségével élményt adnak, elgondolkodtatnak, örömet okoznak és cselekvésre ösztönöznek - szól a színház sajtóközleménye, amelynek aláírója dr. Borsós Beáta igazgató.

Mi pedig, a súlyosan rákbeteg Pecsét István javára szóló közösségi akció elindítói, köszönjük a színház és látogatói részvételét.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!