Hírek

2014.06.05. 14:35

A Szent Pantaleon Kórház tavalyi éve számokban

Finanszírozási mutatók, humánerőforrás-ellátottság, betegelégedettség – a Szent Pantaleon Kórház tavalyi évét mutatta be és értékelte csütörtökön dr. Máté Ágnes orvos-igazgató.

Szabó Szabolcs

„Az egészségügyben a pénz nem probléma, pénz ugyanis nincs” – idézte fel korábbi tanárának örökbecsű gondolatát a Szent Pantaleon Kórház 2013-as évét értékelő intézményi értekezleten dr. Máté Ágnes orvos-igazgató, aki beszámolójának elején jelezte, főként fiskális szempontok alapján mutatja be az intézmény tavalyi munkáját és eredményeit.

– A 2012-es év komoly változások sorát hozta a magyar egészségügyben, így a Szent Pantaleon Kórház életében is. A fenntartóváltással, azaz az államosítással a struktúra is megváltozott. Ez drasztikus ágyszámcsökkentést is eredményezett. A tavalyi esztendő az alkalmazkodás éve volt korházunk számára. Az összesített adatokat szemlélve elmondhatjuk, hogy az intézmény jól teljesített és mindez főként a kórház dolgozóinak lelkiismeretes munkájának köszönhető – fogalmazott az orvos-igazgató, aki számos adattal is szemléltette a 2013-as évet. Ezekből idézünk most néhányat.

Dr. Máté Ágnes, a Szent Pantaleon Kórház orvos-igazgatója

A kórház ellátási területe Tolna megye északi részével, valamint Bács-Kiskun megye Dunaújvároshoz közel fekvő településeivel gyarapodott, így összesen 122 ezer állampolgár lát el az intézmény. Az ellátási terület bővülését sajnos mindeddig nem követte a központi finanszírozás növekedése. Mindez komoly terhet ró a kórházra. Egyes egészségügyi ellátások esetében az ellátási terület több mint kétszáz ezer főt foglal magába.

A 2013-as évben a havi esetszám átlagosan 2203 volt, ez megfelel az utóbbi évek mutatóinak. Az átlagos ápolási napok száma meghaladta az öt napot. Mindez főként a magyar társadalom jelenlegi demográfiai mutatóival magyarázható, azaz egyre inkább elöregedő társadalmunknak egyre hosszabb és egyre súlyosabb betegségekkel kell szembenéznünk. Jelenleg 493 aktív ágy van a kórházban, az ágykihasználtsági mutató tavaly 75 százalékos volt, ez a hazai és nemzetközi adatok ismeretében szép középértéknek felel meg.

A Szent Pantaleon Kórházban a 2013-as évben összesen 26 308 főt láttak el, a műtéti tevékenységek száma pedig meghaladta a 10 ezret.

A kórház aulájában értékelték az intézmény tavalyi évét. Középen Dr. Mészáros Lajos, az intézmény főigazgatója (Fotó: Ónodi Zoltán)

Örömteli, hogy hosszú évek után ismét nőtt a születések száma a kórházban.

– Az a kórház, amely sürgősségi betegellátó osztályt (SBO) működtet, az jobb, ha párhuzamosan egy pénzverdét is nyit – utalt az SBO finanszírozási követelményeire az orvos-igazgató, aki kiemelte, hogy a tavalyi évben 26 674 esetet regisztráltak az osztályon.

A kórház 2013-ben 187 millió forint mínuszt produkált, amely a jelenlegi finanszírozási keretek és feltételek mellett jó eredménynek mondható – hangzott el. (A járóbetegellátásban egy vizsgálatért átlagban kevesebb mint ezer forintot térít az Országos Egészségbiztosítási Pénztár)

Fontos volt az intézmény életében, hogy főként a kormányzati döntéseknek köszönhetően sikerült rendezni a pályakezdő és a nyugdíjas orvosok helyzetét. Sajnos, a középgenerációhoz tartozó orvosok és egészségügyi szakemberek között – ez országos tendencia – sokan választják a külföldi munkavállalást.

A kórház betegelégedettségi mutatói jók, a legtöbb osztály munkáját egy 5-ös skálán négyesre értékelték a páciensek. Az értekezlet zárásaként dr. Máté Ágnes megköszönte az intézmény dolgozóinak lelkiismeretes és kitartó munkáját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!