Hírek

2010.01.28. 03:29

A lakókon a sor

DH - A lakossági fórumok után azonnal elkezdődött a szervezkedés a csatornaberuházásban érintett négy településen, hogy hamar meglegyen a szükséges számú támogató aláírás.

Dunaújvárosi Hírlap

Kisapostag kezdte a sort. A projektmenedzser elmondta, hogy a lakók szándéknyilatkozatának a megszerzése a legfőbb feladatuk, mert az ingatlantulajdonosok 75 százalékának a támogatása nélkül nem adhatják be a pályázatot. A beruházási költséget hárommilliárd forintra becsülik, annak a 80-82 százalékát lehet elnyerni. A műszaki dokumentáció már készül, május végén beadnák a pályázatot, s év végére derül ki, hogy nyert-e a négy település, vagy sem. Utána - a pontos összegek ismeretében - lehet szó víziközmű-társulat alakításáról, a lakossági hozzájárulás megfizetésének módjáról, a közbeszerzési eljárások indításáról. A csatornarendszer kiépítése legkorábban 2012-ben kezdődhet.

A legtöbben mindehol a lakossági hozzájárulás mértékére voltak kíváncsiak. Válaszként elhangzott: a képviselőtestületek vállalták, hogy a második ütemben érintett ingatlantulajdonosoknak nem kerül többe a csatorna, mint az első ütembe soroltaknak. Vagyis legfeljebb 200 ezer forint lehet. Kisapostagon elkeseredtek az üdülőövezetben lakók, mert az ottani ingatlanokra nem vonatkozik az állami támogatás - csak belterületiekre - ezért nekik a teljes költséget ki kell fizetniük.

Mezőfalván konstruktív volt a lakossági fórum, abban maradtak a megjelentek, hogy a képviselők járják sora az érintett utcákban az ingatlantulajdonosokat, hogy begyűjtsék az aláírt szándéknyilatkozatokat. Kisapostagon, Baracson és Nagyvenyimen is ismert helybélieket kérnek fel a feladatra az önkormányzat vezetői. Venyimen szóvátették: nagyon büdös van az átemelők környékén. A polgármester válaszában elmondta, hogy most állítják össze a garanciális hibák jegyzékét és igyekeznek megoldást találni az említett gondra is. Baracson szintén voltak kényes kérdések, de összességében pozitív volt a hangulat. Biztatták is egymást a résztvevők, mert kiszámolták, hogy a szippantás többe kerül a zárt emésztővel rendelkezőknek, mint amekkora terhet a közműhozzájárulás részlete és a csatornadíj együtt jelent évek múlva - ha elkészül a teljes hálózat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!