Hírek

2017.09.06. 23:25

A köz érdekében dolgoznak - Roma Nemzetiségi Önkormányzat

DUNAÚJVÁROS Kevesen tudják, hogy kötelező feladataik (közrend, köztisztasági, vagyonvédelmi munkák, diákmunka, alkalmi munka, foglalkoztatás, képzés) ellátása mellett önerőből két területen is munkálkodik a Roma Nemzetiségi Önkormányzat a köz javára. Erről tartott közös sajtótájékoztatót a roma önkormányzat együttműködő partnerével a Fejér Megyei Kormányhivatallal.

Balla Tibor

Hosszú János elnök bevezetőjében elmondta, az egyik ilyen a szabálysértésért kiszabott, vagy önként vállalt közérdekű munka. Ilyenről akkor beszélhetünk, ha például közterületen nem megfelelő magatartásért, szabálytalan parkolásért, vagy bizonyos közlekedési szabálytalanságokért kiszabott bírságot az elkövető nem tudja, vagy nem akarja egy összegben vagy részletben befizetni, akkor közérdekű munkára válthatja. Ilyenkor a Fejér Megyei Kormányhivatal Dunaújvárosi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztálya kijelöli számára a munkáltatót, ahol le kell dolgoznia a büntetést. Ilyen munkahely Dunaújvárosban a Roma Nemzetiségi Önkormányzat, amely a 2012-es szerződéskötés óta 306 esetben nyújtott lehetőséget a szabálysértőknek, hogy kötelezettségüknek eleget tehessenek.

Mikó Judit, a kormányhivatal aktív eszköz szakügyintézője a tájékoztatón elmondta, amennyiben a szabálysértési hatóság (rendőrség, járási hivatal, közlekedési hatóság, közterület-felügyelet, vámigazgatási szervek, adóhatóság) vagy bíróság pénzbírságot szab ki, vagy közigazgatási bírsággal sújtja az elkövetőt, akkor ötezer forint helyébe 6 óra közérdekű munka vállalásával válthatja meg. A szakügyintéző kijelentette, a roma önkormányzat a legnagyobb létszámban fogadja az elkövetőket, és rendkívül motiváló hozzáállásuknak köszönhetően a kijelöltek 80 százaléka be is fejezi a munkát.

Tolnai Viktória, Pálinkás Ferenc, Mikó Judit és Hosszú János a tegnapi sajtótájékoztatón Fotó: Zsedrovits Enikő

A másik, a büntető ügyben kiszabott közérdekű munkával kapcsolatos dolgokat Pálinkás Ferenc, a kormányhivatal igazságügyi osztályának osztályvezető-helyettese ismertette. Ez abban tér el lényegesen az előzőtől, hogy nem választható, hanem a bíróság döntése alapján kötelesek dolgozni az elítéltek legalább hetente egy napon, minimum 4 órában. Ehhez a roma önkormányzat a szerződéskötés óta 186 esetben nyújtott segítséget. Pálinkás Ferenc ismertette a törvényi hátteret és a büntetés végrehajtásának módját. Kiemelte, hogy Tolnai Viktória elnökhelyettes munkájának köszönhetően a két szervezet közötti együttműködés példaértékű, a végrehajtás precíz, pontos, a szabályoknak mindenben megfelel. Az elmúlt öt év során a két területen összesen 492 esetben működtek együtt, segítettek abban, hogy az elvégzett munka a köz érdekeit szolgálja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!