Hírek

2013.04.09. 18:37

A készültség érvényben van

Míg sokfelé okozott szorultságot az ár- és a belvíz, úgy tűnik, hogy az idén (eddig) mi ezt megúsztuk. Közepesnek mondható vízállásokat regisztráltak a Dunán nálunk.

Pekarek János

A legfrissebb hírügynökségi jelentések szerint tartós árvizekre lehet a következő napokban és hetekben számítani, ezek az állami védvonalak és árvízvédelmi töltések között vonulnak majd le - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) kedden az MTI-vel. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint számos folyón a legmagasabb fokozatú árvízvédelmi készültség van érvényben, és változatlanul hatalmas területeket borít belvíz.A jelentések utaltak arra, hogy a védvonalak állapotát, azok biztonságát a vízügyi szolgálat felügyeli, amely megszervezte a szükséges erőforrásokat.     

A vízügyi főigazgatóság közölte: a települési vízkár-elhárítási tervekben foglaltak ellenőrzését az önkormányzatok el tudják végezni, ahol pedig nem rendelkeznek ilyen tervvel, szükségesnek tartják, hogy a korábbi árvizek tapasztalatai alapján tekintsék át: milyen intézkedések válhatnak szükségessé, és ennek megfelelően készítsenek intézkedési tervet. Az elkészített intézkedési terveket célszerű felülvizsgáltatni a vízügyi szakértőkkel.

 

Környékünkön igazából Kulcs községben vannak nagy bajban: belvíz és partcsuszamlás miatt, mondta  ezt Kiss Csaba polgármester (Fotó: Vohlmann György)

A megyei katasztrófavédelem tájékoztatása szerint szűkebb pátriánkban a vízfolyások lassú apadása mellett a belvízi helyzet is javul mifelénk. Ám a vízügyi igazgatóság adatai alapján még így is ötven hektáron vetést, kétszázötven hektáron szántót és négyszázötven hektáron legelőt lep el a bel- és talajvíz. Székesfehérváron továbbra is elsőfokú árvízi készültség van, de védekezésre már nincs szükség a belterületi patakok, csatornák házakat veszélyeztető vízszintje miatt. A Nádor-csatorna Cece és Öskü közötti szakaszán másodfokú, az Adonyi-főcsatornán elsőfokú belvízvédelmi készültség volt tegnap is érvényben. A fehérvárcsurgói  víztározónál másodfokú készültségben voltak a szakemberek. A tavaszi mezőgazdasági munkák továbbra is nagy késésben vannak.Városunk, úgy tűnik, az árvízből  kimarad.

A Hydroinfo adatai alapján április elsején reggel 137 centi volt a mérce szerinti vízállás itt, április 5-én reggelre pedig 219 centit mértek a város alatt. Ehhez képest lassú apadásnak lehetünk tanúi a vízügyi mérések alapján. Április 8-án reggel 207, este 202, április 9-én, kedden reggel pedig 199 centiméteres vízállást mértek nálunk. Hétköznapi szavakkal kifejezve: a tavaszi árvíz elmaradt, közepes vízállásnak lehettünk szemtanúi. keretes:  Harmadfokú a belvízvédelmi készültség Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) keddi közleménye szerint bár a száraz és némileg naposabb időjárás javított a helyzeten, összességében még mintegy 216 ezer hektárnyi terület  áll belvíz alatt az országban, számos folyón pedig a legmagasabb fokozatú az árvízvédelmi készültség.    

Továbbra is harmadfokú készültség van érvényben a Berettyón, a Hortobágy-Berettyón, a Hármas- és a Kettős-Körösön, a Sebes-, a Fekete- és a Fehér-Körösökön, s a Tisza-tó melletti védvonalakon is másodfokúra emelték az árvízvédelmi készültséget. A Tiszán Szolnoknál még elsőfokú a készültség.      

Harmadfokú belvízvédelmi készültség van a Hortobágy-Berettyó mentén - és Kulcson.  


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!