Ez az ország nem csak a Magyar Csapatoké! Magyarország mindenkié!

(Interjút magázódva illik írni. Parti Nagy Lajos, akit régóta tisztelek a távolból, ezen első találkozásunkkor természetesnek vette a tegeződést. Engedelmükkel ennél maradok.)

- A fiumei II. számú tengerész-szeretetotthon teraszáról látni a tengert?

- Mindig, ha az ember jól nézi! De hol jól, hol rosszul nézzük. Ez csak rajtunk múlik. Egyébként nem tudom, hogy látszik-e még? Sokat járok az Adriára, nagyon szeretem, de Fiuméban nem voltam már régóta.

- Ez volt az a versed, az 1982-ben megjelent Angyalstop című kötetből, amitől felfedeztelek, megkedveltem írásaidat, és barátaim előtt szinte mániákusoddá váltam. Hogy érzed magad mostanában?

- Nagyon rosszul! Hosszas szenvedést okoz nekem ez a borzalom, ami a szemünk előtt zajlik az országban. Eléggé példátlan, ami itt most történik. Még az a jó, hogy vannak olvasók, akikhez lehet szólni. Akiknek lehet írni. Egyébként nem lehetséges éjjel-nappal rosszul éreznie magát az embernek. Tehát dolgozom.

(Részlet a pódiumbeszélgetésből, amit Péntek Klára vezetett :

- Éppen hatvanéves vagy. Mivel ünnepeltél?

- Nem nagyon ünnepeltem. A kiadóm kedveskedett valamiféle ünnepséggel, könyvvel. Egyébként belül máskép múlik az idő. Már negyven éve is voltam hatvanéves, és lehet, hogy húsz év múlva is leszek. Ha leszek... S mivel vessünk számot? Azzal, ami történt, vagy azzal, amire emlékezünk?)

- Mit vársz a tavaszi választásoktól? Leválthatják a rendszervisszaváltókat?

- Reménykedem. De nem bízom benne.

- Látsz kiutat a mai helyzetből? Lehet a művészetbe menekülni?

- Nem lehet. Az ember a mindennapokban él, a művészet nem elég. Nem tudok kiutat. Azt tudom, Esterházyt idézve, hogy a végtelenségig nem tarthat ez a fajta nyers kivezetés Európából.

- Mit tudsz tanácsolni akkor az önállóan gondolkodóknak?

- Kinek-kinek magának kell megtalálnia a megoldást. Azt tudom tanácsolni, hogy senki ne veszítse el a józan eszét és az ép érzékét. Pedig azt is tudom, hogy mindenki ki van zsigerelve, mentálisan is. Főleg úgy.

(Részlet a pódiumbeszélgetésből:

- Nagy Lajosként születtél. Mitől lettél Parti?

- Tizenhét évesen publikáltam első versemet, a pécsi Jelenkorban. Akkor mondta a szerkesztő, amit nem kellett mondania, hogy ezzel a névvel: Nagy Lajos, már volt egy szerző a magyar irodalomban. Vegyek fel valamit a nevem elé. Apám édesanyjának a lánykori neve Parti volt. Ezt vettem fel. Hivatalos iratokon ma is kötőjellel írom: Parti-Nagy Lajos.)

- Külföldre kell mennünk?

- Nem csak a Magyar Csapatoké az ország! Magyarország mindenkié! A miénk is.

- Hogyan fogadják az uralkodó nézetektől erősen eltérő írásaidat?

- A közönség egy része nem fogadja jól. De ez nem baj. Egy csomó helyre nem hívnak, viszont ezekre a helyekre amúgy sem szívesen mennék.

- Ért valamilyen inzultus mondjuk a Magyar Mesék című, az Élet és Irodalomban hetente megjelenő, a fülkeforradalmat, azaz az orbáni rendszert és I. Fülkefort kritizáló, új nyelvet is teremtő sorozatod miatt?

- Nem. Nem vagyok állásban, tehát nehéz lenne hivatalosan ártani nekem. De nem ért semmi bántás. Eszemben sem lenne olyasmit mondani, ami nem történt meg.

(Részlet a pódiumbeszélgetésből:

- Kik voltak a példaképeid?

- Nem nagyon voltak. Hacsak... Az ember egész életében úgy író, hogy közben olvasó is. De nem lehet mindenkinek tetszeni. Minden műfajomat ugyanaz a kéz csinálja, de számomra a költészet a kályha. Mindig ahhoz térek vissza. Minden szerző kialakítja a maga művészi nyelvét. Az enyém gátlástalanabb, viccesebb, bővebb, mint másé, de ez nem értékkategória. Gondoljunk csak Bodor Ádámra. Egyszerűen ilyen vagyok. Szívesen írok halandzsát is. A halandzsa egészen fantasztikus nyelv, csak mások a referenciái. Ezt láthatjuk a politikában is.)

- Min dolgozol most?

- Először is befejezem a Magyar Meséket tavasszal, a választásokkal. Kötetbe rendezzük őket, a már eddig megjelent könyvben szereplő anyaggal együtt, egy egészben lesz olvasható a teljes szöveg. Ez az új kötet a Könyvhétre jelenik meg.

- Verset írsz még?

- Természetesen. Jár az ember keze. Nem tudom megállni, hogy ne írjak verset. Más kérdés, hogy mostanában keveset publikálok ezekből. Annyi a dolgom, hogy nincs időm a végső szakmunkára. De remélem, hogy a közeljövőben nem csak sok verset írok, hanem majd egyre többet fogok publikálni is!

(Részlet a pódiumbeszélgetésből:

- Mi az a posztmodern irodalom? Mi a kapcsolódása a fennkölt, az arisztokratikus kultúrával?

- Én sem tudom, mi az, amit csinálok. Talán a játékossággal, a dolgok kifordításával határoznám meg a posztmodernet, de hát azt már az avantgárd is csinálta. A határok bontogatása is idetartozik, a szociális és a nyelvi regiszterek közötti átjárás. De nem mindenkinek megy mindig minden. Azt tudom, hogy manapság szitokszónak számít a posztmodern. Mint a liberális. Az biztos, hogy ez a XX. század harmadik harmadának stíluskorszaka. De én nem feltétlenül tartom magam posztmodernnek. Az az érzésem, hogy én sültrealista író vagyok...)