Hírek

2006.08.03. 02:29

A feladat mentés

Dunaújváros - Vélhetően a kivonuló mentőcsapatokat is érinteni fogja az Országos Mentőszolgálatnál azonnali hatállyal életbe léptetett tíz százalékos létszámcsökkentés. Konkértumokról azonban egyelőre semmit nem lehet tudni.

Mórocz Zsolt

Az Országos Mentőszolgálatnál bejelentett, 734 dolgozót érintő létszámcsökkentéssel a közalkalmazotti szféra karcsúsodik. Az intézkedés része annak a folyamatnak, ami az állami mentőszolgálatot egy valóban az alapfeladatra koncentráló, hatékony szervezetté alakítja - áll a sajtóban is megjelent tájékoztatásban. A betegszállítást szeretnék háttérbe szorítani, az előjegyzett páciensek utaztatását csak szabad kapacitás esetében látná el a szolgálat.

Dunaújvárosban a mentőszolgálat által ellátott feladatok mintegy háromnegyede betegszállítás-jellegű, a negyede a konkrét mentési, sürgősségi akció. A megkérdezett szakemberek is úgy látják, bíztató, hogy végre kimondták a mentőszolgálat feladata a mentés. Az ellátási formák közül a mentésnek, a sürgősségi feladatoknak kell elsőbbséget élvezni, márpedig ha a dunaújvárosi mentőállomás öt autójából három betegszállítási feladattal Budapestre, Székesfehérvárra van irányítva, akkor az itt maradó mindösszesen két jármű adott esetben akár kevésnek is bizonyulhat.

Arról, hogy az elbocsátás konkrétan kiket érint, vannak-e dunaújvárosi vonatkozásai, nem tudni semmit. Azt is csak óvatosan fogalmazzák meg a bennfentesek, hogy vélhetően a kivonuló mentőcsapatokat is érinti majd a karcsúsítás. Ha a bejelentett több mint hétszáz elbocsátottat nézzük, az ország hét régiójára osztva ez 100-120 embert jelent. A mi régiónkhoz három megye tartozik, ez tehát megyénként közel 40 elbocsátott. Fejér megyében hét mentőállomás van, ez állomásonként 5-6 ember feleslegessé válását jelentheti. Ez persze csupán statisztika, amit befolyásol, hogy hány főt küldenek el a szolgálat központjából.

Dunaújvárosban egy magáncég foglalkozik betegszállítással. Ők leginkább a művese-kezelésre szoruló betegeket utaztatják. A jövőben nagyobb hangsúlyt kapnak a betegszállításban a magánvállalkozások. Érvényes társadalombiztosítással rendelkező betegeknek ráadásul a szállítás továbbra is ingyenes - állítják, hiszen az OEP-pel szerződő magáncég a szállítások után finanszírozást kap. Mivel azonban maga a társadalombiztosítási rendszer is komoly átalakítások előtt áll - gondoljunk csak a zöld könyvre, a kormány által augusztus végére ígért, az egészségügyi rendszer átfogó reformjának következő lépését jelentő döntésekre - a finanszírozással kapcsolatban is leginkább csak nyitott kérdésekről beszélhetünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!