Hírek

2015.02.24. 19:15

A Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség jól és eredményesen dolgozott

Dunaújváros - Ünnepélyes állománygyűlést tartott tegnap a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltsége, amelyen a 2014-es esztendőt értékelték, illetve szó esett az idei feladatokról, változásokról is.

Gallai Péter

A polgármesteri hivatalban megtartott összejövetelt megtisztelte jelenlétével többek között dr. Kovács Péter, a Dunaújvárosi Járási Hivatal vezetője és Magosi Lajos, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője, az önkormányzatot pedig Nagy Zoltánné képviselte. A kirendeltség – amelyhez a dunaújvárosi és a sárbogárdi hivatásos tűzoltó parancsnokság, valamint három járás harminchét települése tartozik – munkájáról, a számokról és statisztikákról Végh Ferenc alezredes, kirendeltségvezető számolt be. Mint fogalmazott, s talán mondandójának ez volt a leglényegesebb része, a tavalyi esztendőt rendkívüli esemény nélkül zárták.

– Feladataink végrehajtása során tavaly is a megelőzés kapta a fő hangsúlyt, ennek keretében együttműködtünk a társhatóságokkal és civil szervezetekkel, akiknek munkáját ezúton is szeretném megköszönni, hiszen az ő részvételük a napi munkavégzésünkben elengedhetetlen. Kiváló a kapcsolat a médiákkal, nemcsak beszámolnak a káreseményekről, rendezvényeinkről, hanem közvetítik a megelőzéssel kapcsolatos információkat a lakosság felé – kezdte az alezredes, s kiemelte, hogy a sok jogszabályi változáshoz is alkalmazkodniuk kellett.

Végh Ferenc fontos momentumként említette, hogy átadták a pusztaszabolcsi katasztrófavédelmi őrsöt, ami tíz település tűzbiztonságát látja el, megszüntetve ezzel a megye egyik fehér foltját, ahová korábban tizenöt percen túl érkezett a segítség. Ismertette a statisztikai adatokat is, például az ügyiratszámuk folyamatosan növekszik, tavaly meghaladták a tizenkétezret is, ami 2012-vel összevetve dupla akkora mennyiség.

– A kirendeltség létszáma stabil teljesen feltöltött, azonban a két hivatásos tűzoltó-parancsnokságról ugyanez nem mondható el. Dunaújváros állománya jelenleg kilencven fő, a hiány tizenkilenc tűzoltó. Ez ugyan áthelyezésekkel csökkent, de még mindig égető a probléma, bízom benne az év második felében végző tíz emberrel jelentősen javul a helyzet. Sárbogárdon tíz fő volt a hiány, amit februárban hárommal sikerült csökkenteni. Fontos kiemelni, hogy a beavatkozások hatékonyságát ezek a gondok nem rontották fogalmazott az alezredes.

A hatósági és szakhatósági tevékenységben az állomány szakmai tapasztalata kevés, – kettő, három és fél év – , amit a belső és külső képzésekkel igyekeznek csökkenteni. A beszámolóból megtudtuk, hogy további plusz leterhelést jelent majd a kirendeltség illetékességi területének várható növekedése. A megszűnt polgárdi járásból négy település, valamint a teljes martonvásári járás Dunaújvároshoz kerül. Remélhetőleg ezzel együtt a hatósági osztályok létszáma is növekszik majd.

S ha adatok: az összellenőrzések – tűzvédelem, iparbiztonság, polgári védelem, piacfelügyelet – száma növekedett, volt olyan szakterület, ahol ez megduplázódott. Fontos, hogy az eljárások során az ügyfélbarát hatóság elvét kívánják követni, a bírságok mértéke a tűzvédelmi területen csökkent, a veszélyes áruszállítás esetében nőttek, de ebben az esetben a jogszabályok nem sok mérlegelési lehetőséget adnak.

A tűzoltóságok esetében a dunaújvárosiak tűzoltási és műszaki mentés miatti vonulása 5,9 százalékkal nőtt, Sárbogárd esetében pedig 5,4 százalékkal csökkent, s az is elhangzott, hogy előbbinél a műszaki mentések száma jelentősen meghaladja a tűzesetekét.

Végh Ferenc beszélt az idei esztendő fő feladatairól is, amelyek közül az egyik a települési önkéntes mentőszervezetek megszervezése, ez az első és második veszélyességi kategóriába sorolt helyeken a legsürgősebb feladat. Ezen felül a teljesen új alapokra helyezett és érvénybe lépett országos tűzvédelmi szabályzat teljesen más szemléletet igényel majd, ezt belső és külső képzésekkel segítik. A 2015-ös esztendőben még a vízügyi hatósági ellenőrzések jelentik a kiemelt feladatokat a kirendeltség munkatársai számára.

Az érdemjegy a jó felső kategóriája

Magosi Lajos, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője is értékelte a dunaújvárosi kirendeltség munkáját a keddi évértékelőn. Az ezredes átadta a kirendeltség minősítő értékelését, ami megfelelt. – Ez egy általános megfogalmazás, de a szervezeti teljesítményi értékelési rendszer alapján közel kilencven százalékos eredményt értek el, ami a jónak a felső kategóriája, ami beilleszkedik az országos szervezet megítélésébe – fogalmazott Magosi Lajos, aki kiemelte a sajtó segítségét megelőzési, figyelemfelhívó kampányaik során.

Magosi Lajos megyei katasztrófavédelmi igazgató. Fotó: A.G.

Idén nagy feladat lesz a vízügyi hatósági jogkörből adódó munka, ami a katasztrófavédelem irányítása alá került. Ezen a téren is sok ellenőrzést terveznek. Az állománygyűlés végén Magosi Lajos két létesítményi tűzoltóság, az ISD Dunaferr és a Papír képviselőjének átadta felügyeletük minősítését, amiben nem volt hiba, így megfelelt eredmény szerepelt az okiratban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!