Hírek

2017.06.14. 16:30

A dunaföldvári Béke tér felújítását szakaszosan, önerőből kezdik el 300 millióból

DUNAFÖLDVÁR - Dunaföldvár Város Önkormányzata nevében két sikeres pályázat támogatási szerződését írta alá nemrég Horváth Zsolt polgármester.

L. Mészáros Irma

Mint arról lapunknak a városvezető beszámolt, a képviselőtestület döntése alapján a turizmus fejlesztése, a bölcsőde felújítása és fejlesztése, a helyi termékek piacra juttatása, a megújuló energia felhasználása, a felszíni csapadékvíz-elvezetés és a külvégi óvoda és iskola energetikai fejlesztése ügyében adtak be pályázatot. Eddig az első kettőben kaptak pozitív döntést, egyben nem nyertek, a többi eredményére még várnak.

A turizmus fejlesztésére az önkormányzat a Dunaföldvári Vízisport Egyesülettel közösen 400 millióra pályázott, s 124 milliót nyert. Ebből az összegből és saját erőből - bár csökkentett tartalommal - folytatják a Duna-part felújítását: parkolók, sétány kialakítását, kerékpár- és kajak-kenu kölcsönző létesítését.

Az elmúlt évben vásárolt állóhajó külső-belső felújítását kiegészítik új feljáróhíd építésével, amely mozgáskorlátozottak részére is használható lesz. Tervezik a folyómeder kotrását, hiszen folyamatban van a személyhajók megállására alkalmas kikötő engedélyeztetése. A cél, hogy ne csak sport- vagy horgászati célból használják a helyiek és a turisták a Dunát. Ehhez a település turisztikai vonzerejét is növelni kell megfelelő élményelemekkel, turisztikai attrakciókkal.

Az öreg fák gyökerei felnyomták az úttestet
Fotó: L. Mészáros Irma

A dunaföldváriak egy másik sikeres pályázatukkal a bölcsőde bővítésére a kért teljes összeget, 89 milliót megnyerték, amelyből az épület kívül-belül megújulhat. A tetőszerkezet és a fűtési rendszer cseréje mellett az udvar teljes felújítására és kinti játékok beszerzésére is sor kerül. Az átalakított bölcsőde ezzel egyidejűleg egy csoporttal bővül is.

Egy másik pályázati forrásból nyert harmincmillió forintból és önerőből őszre tervezik a járdafelújítások megkezdését a Fehérvári utcából indulva csillagrendszerben kifelé. Ezzel párhuzamosan az Előszállási út és a Temető sor között a sportpálya és a temető közelében parkolóhelyeket alakítanak ki oly módon, hogy zárt csapadékcsatorna építésével, az árkok lefedésével alakítják ki a parkolókat.

A Mészáros utcai járdafelújítás megkezdéséről nemrég írtunk, a munkák folynak. Befejeződött a Fehérvári utca szélesítésének első üteme. A megnövekedett forgalmat a korábbi nemespadka nem bírta, s a balesetveszély elkerülése érdekében volt szükséges a szélesítés.

A városlakókat régóta foglalkoztató ügyben, a Béke tér felújításában nem sikerült pályázni, ezért az elkészült rekonstrukciós tervek szakaszolásával önerőből kezdik meg majd az első ütemben a parkoló, a járda, a kispiac, a díszkút környékének felújítását. Ezzel igyekeznek megoldani azt az áldatlan állapotot, amely a városközpont e részén uralkodik. (Olvasói megkeresésre lapunk is írt erről a témáról már korábban.)

Az önkormányzat saját erőből 300 milliót fog erre szánni. A Béke tér felújításakor sajnos nem lehet megmenteni az öreg fákat, amelyeknek a gyökerei felnyomták az úttestet. Természetesen a felújítás része a terület újraparkosítása is - mondja kérdésünkre a polgármester. A munkák körülbelül négy hónapot vesznek igénybe, s október-november hónapban kezdődnek.

Befejeződött a tájház és a hozzá vezető útszakasz felújítása, s most a kulturális, turisztikai szakembereken a sor, hogy a tájházat is beillesszék a városi programok sorába - zárta a beszélgetést Horváth Zsolt, s még hozzáteszi, hogy több terv egyeztetés alatt van, s a többi pályázat elbírálását is várják.

A polgármester arról is beszámolt, hogy a Holler UNFC pályázatot nyert egy második műfüves pályára, amelyhez a kilencmillió forint önerőt az önkormányzat állja. Ezzel a két műfüves pályával teljes mértékben ki tudja szolgálni a sportolni vágyókat. A pályákat a sportszakosztály tagjain kívül a városlakók előzetes bejelentés alapján ingyen használhatják.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!